föntr?l a tócsa
és fölfele néz,
szemedbe villan
fénye, tán egy lány
tárta ablakát,
lesed, hogy nyomán
meddig fut élet;
máris lent gördül
üveggolyó-szép –
ki söpri be, tán
beborul, setét
gondolat töri:
összeáll világtalan
angyali üdvözlettel,
medd?ség a hír –
fény visszavonul
gy?znek a felh?k;
lent sótlan tenger
tekintet nélkül
testetlen halak,
csatornák nyúlnak,
tükör örvénylik
amint lerántják
vizük’ a mocskost
keresed szemét,
? tekintetét,
elébb már szinte
megvolt – úgy vélted
abban az ablak-
villanásban ott –
kristályjáték volt,
mi több, amiben
interferált szép,
jó, igaz – hamis,
csak, hogy ezt is tudd
Legutóbbi módosítás: 2009.09.22. @ 19:26 :: Petz György