Prológus
P.C. 3645 II. Napfázis, Csillagid? 0322:16:51 a GHSz (Galaktikus Hírszolgálat) jelenti
Hajszál híján katasztrófa történt. A BTR (Bolygóközi Távközlési Rendszer) fennállása óta el?ször túlterhel?dött, lefagyott és újra kellett indítani. Teljes három csillagpercre (ez egy átlagos emberélet 3,67 * 10-8 –ad része, tehát meglehet?sen hosszú id?) megszakadt a kapcsolat a rendszerek között, elképzelhetetlen veszélybe sodorva az egész ismert világot!
Az ok, ami ezt a csaknem-katasztrófát kiváltotta, még magánál az eseménynél is meglep?bb, nem egyéb, mint egy tudományos hír: minden valószín?ség szerint megtalálták BRAY ?si városának romjait!
***
Moszkva, 1953. február 12.
– Már megint izzad a tenyerem! – Szemjon Ivanovics Mojszejev doktor már csaknem egy órája várakozott Sztálin el?szobájában, és szokás szerint el?vette a rettegés.
Ezt persze nem lehetett zokon venni t?le, vagy a gyengeség jelének tekinteni, ahhoz túl sokan kerültek már ebb?l a szobából egyenesen Vorkutára, vagy ami még rosszabb, golyóval a tarkójukban egy jeltelen sírba.
Miel?tt azonban a rémület még jobban a hatalmába keríthette volna, kitárult az ajtó és a f?titkár joviális hangon kiszólt.
– Kerüljön beljebb, maga sarlatán! – Joszif Visszarionovics szemmel láthatóan jó kedvében volt
– Saját érdekében remélem, hogy jó hírrel jött! Persze, hogy azzal jött, hiszen különben nem merné az id?met rabolni ezzel a rendkívüli kihallgatással – ezt már inkább csak magának tette hozzá, aztán csendben, várakozóan Szemjon Ivanovics szemébe fúrta a metsz? tekintetét.
Szemjon Ivanovics megborzongott a pillantástól, és szinte öntudatlanul kiáltott fel.
– Kész!
– Na, ezt már nevezem! Úgy látszik, Berija ma délutánra munka nélkül marad – kacsintott cinkosan a f?titkár, amit?l Szemjon Ivanovics gerince mellett egy hideg patakocska indult útjára a nadrágja felé.
– Na, de ne kelljen minden szót harapófogóval kihúzni Önb?l, Szemjon Ivanovics! Vagy hívjam mégis Beriját?!
– Nem, f?titkár elvtárs, nem szükséges – lehelte elhaló hangon az orvos. – F?titkár elvtársnak jelentem, az X 531-es szérum elkészült, és az állatkísérletek eredménye szerint alkalmazása pontosan a kívánt hatást váltja ki! Az alanyok gerince alig egy héttel a szérum bevitele után porcossá, kissé kocsonyássá válik, és a megfelel? kódszó kimondása után bármilyen parancsot kérdés nélkül végrehajtanak. Az egyik n?stény kísérleti kutya a saját alig párnapos kölykeit is elpusztította és felfalta utasításra, pedig ennél a fajtánál ez egyébként teljesen elképzelhetetlen. Még néhány év, és a szer készen áll az emberi kísérletek lefolytatására!
A f?titkár arcán széles mosoly ömlött el a hallottak hatására, dörzsölte a kezét és láthatóan már a szer gyakorlati alkalmazásáról álmodozott, így az utolsó mondat csak pár másodperc késéssel jutott el a tudatáig.
– Néééhááány ééév???!!! Mit képzel, maga imperialista bérenc! Hazánk és az egész munkásmozgalom jöv?je függ ett?l a szert?l, maga meg állatkísérletekkel akar szarakodni évekig?! Még mit nem?! Azonnal megkezdi a humán kipróbálást, méghozzá tömegesen! Megértette?!
– Ige… Igenis, f?titkár elvtárs! De kik legyenek az alanyok?!
– Mit bánom én! Ott van magának az egész birodalom. Hm… Bár kétségkívül célszer? lenne ott kipróbálni, ahol a legtöbbet használ, és a legkevesebbet árt, ha valami félresikerül – töprengett magában a generalisszimusz.
– Hm… Meg is van! Volapükország! Barbár, rebellis népség! A f?titkáruk meg egy csupasz csiga, ez nem fog reklamálni vagy sápítozni. Rajtuk kezdi! Azonnal! Természetesen az értelmiséggel! M?vészek, színészek, tudósok, írók. A párttagokat kés?bbre hagyhatja, azok már most is olyanok, mintha bevették volna a szérumot. Mikorra képes nagyobb mennyiséget szállítani?
– A jöv? hét végére, f?titkár elvtárs.
– Jó, addigra utasítom Beriját. Elmehet!
Szemjon Ivanovics eliszkolt, és hozzákezdett a megfeszített munkához. A termelés sajnos lassabban ment a vártnál, így a késést?l rettegve csak március ötödikére tudta leszállítani az els? néhányszáz litert.
Tudta, hogy eredménye révén fontossá tette magát a F?titkár szemében, de azzal is tisztában volt, hogy személye csak akkor lehet biztonságban, ha nélkülözhetetlen. Általában egyedül dolgozott, beosztottaival csak egymástól elszigetelt részmunkákat végeztetett ezért, mintegy életbiztosításképpen néhány alapvet? fontosságú részletet kihagyott a technológiai leírásból, ezeket rajta kívül senki más nem ismerte.
Sztálin azonban meghalt, Szemjon Ivanovicsot pedig néhány más, nem kívánatos szemtanú társaságában csendben tarkón l?tték egy katakombában, így senki nem maradt, aki tudását pótolhatta volna. Az X 531-es elszabadult.
Az utasításokat már jóval korábban kiadták, így a volapük KGB ügynökök hangyaszorgalma nyomán a szérum Volapükország minden fontosabb pontjára eljutott. Csakhogy nem hatott mindenkire egyformán! Voltak, akik teljesen immunisak maradtak rá, másokra viszont annyira súlyosan hatott, hogy attól kezdve járni is csak különleges gerincmerevít?vel tudtak, de a tartásuk így is furcsán görnyedt volt, két válluk között pedig egy alig észrevehet? púp volt látható.
***
Búhderest, Volapükország f?városa, 1989. október 23.
– A mai naptól fogva szeretett hazánk államformája K Ö Z T Á R S A S Á G!
A tömeg ?rjöngve éljenzett. Abban az emelkedett, áldott pillanatban senkit sem zavart, hogy a huszadik századi volapük történelem talán legnagyobb eseményét az ország egyik prominens moszkovitája, a Volapük Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, volt moszkvai nagykövet kiáltja világgá.
Tagadhatatlanul volt ebben a jelenetben némi keserédes báj, mintha a teljes volapük történelem s?r?södött volna össze ebben a néhány pillanatban.
Igen, itt Közép-Kelet Európában – vagy mondjuk inkább úgy, Nyugat-Szibéria és Észak-Balkán határán – így mentek, így mennek a dolgok már évszázadok óta. A volapük nép olyan, mint a kis elefánt, nagyon nehezen tanul, ám de könnyen felejt. Talán ez is része a túlélési stratégiának a földgolyónak ezen a részén.
Itt senki nem akadt fenn azon, amikor az ország legnagyobb hatalmú f?ura átengedte hazáját a töröknek, csak hogy egy maradék darabkáján majdan báb-királyként uralkodhasson, lelkes üdvrivalgással koronázták királlyá nemzeti h?seik gyilkosát és az sem zavart senkit, hogy a frissiben mártírrá avatott, kivégzett miniszterelnök a pályafutását NKVD ügynökeként kezdte.
Meghalt a Népköztársaság – éljen a Köztársaság, és az amnézia! Ki akar itt emlékezni?!
A szónok rendíthetetlenül folytatta. Jól szabott öltönye tökéletesen eltakarta a merevít? dacára kitüremked? gerincét.
– A jöv? év tavaszán általános választásokat tartunk, ahol minden párt szabadon indulhat, aki elfogadja a Köztársaság alkotmányát!
Így is történt. Megtartották Volapükország történetének els? szabad választását. A volapük történelem sajátos fintora, hogy bár mindenki évek óta a változás lázában égett, furcsa módon a legtöbb szavazatot az a párt (a Volapük Dilettáns Fórum) kapta, amelyik a legkevesebb változást ígérte választóinak.
A Köztársaság új parlamentje hamarosan meg is alakult és tagjai rögtön az alakulás napján több történelmi lépték? tettet hajtottak végre. El?ször is megszavazták a demokrácia letéteményeseinek illetményét. Természetesen ill? szerénységgel gondoskodtak magukról, a kommunizmus gaztetteit?l letarolt, adósságoktól nyög? országban az átlagfizetés alig tízszeresét szavazták meg képvisel?i javadalmazásként.
Ezek után senki sem csodálkozhatott azon, hogy rögtön a következ? határozat a honatyák/honanyák költségtérítésér?l rendelkezett.
Ez utóbbit, ha lehet, még az illetménynél is sz?kkebl?bben állapították meg a nemzet önfeláldozó napszámosai. Alig futotta bel?le egy kisebb kastély fenntartására a f?város legel?kel?bb kerületében, hogy az ill? személyzetr?l és a sof?r vezette Rolls-Royce-ról már ne is beszéljünk!
A képvisel? pedig csak képviselje a népet, ne bajlódjék holmi költségelszámolásokkal, így az új politikai elit, teljesítve a volapük nép legh?bb vágyát, határozatba foglalta, hogy a képvisel?i költségtérítésr?l teljesen felesleges tételes elszámolást készíteni, netán bizonylatok gy?jtögetésével és más ehhez hasonló földhözragadt kérdésekkel bajlódni, elég, ha a képvisel?k „bemondják” egy-egy hónapban a költségeik végösszegét.
Azt pedig, hogy mennyire alacsony is volt a határozatban megszabott normatíva, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy azt minden egyes képvisel?, minden áldott hónapban az utolsó fillérig kihasználta!
A honért hozott ennyi áldozat után az utolsó történelmi lépték? intézkedés a magasztos képvisel?i hivatás zavartalanságának biztosítása volt.
Ennek értelmében a volapük honszül?k a világban páratlan önkorlátozást törvénybe iktatva vállalták, hogy soha, egyetlen tettükért sem felelnek bíróság el?tt, kivéve, ha egy err?l tartott népszavazás – amelyen a lakosság legalább száztíz százalékának szavaznia kell -, egyhangú határozatban feloldozza az érintett politikust az önmegtartóztatás terhe alól.
Még el sem telt az els? ülésnap, máris kirajzolódni látszottak a nemzet napszámosait sújtó halálos stressz fenyeget? árnyai. Haladéktalanul tenni kellett valamit, még miel?tt az infarktus és a stroke tömegesen szedni kezdené áldozatait a politikusok körében…
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:50 :: Psenyeczki-Nagy Zsolt
