Anyának…
Jöttem szikrázó fényű
csillagösvényen,
lobogó sörényű
szenvedély-paripám
szélvészként surrant a
sűrű éjben,
vágtatott, anyám ölébe
ejtett,
ahol a szerelem-gyújtotta
kéjben megfogant a méhe.
Hasában megszőtte lassan
test-ruhám.
Amikor kész lett,
útnak indított,
délben. A legszebb
időben:
kis tüdőmbe szőlőszag
fészkelt, avarillattal.
Karjába vett szülőm,
elindult, vitt,
lába alatt bíbor ropogással
süppedt a színes
falevél-szőnyeg.
Arany csillogás ragyogta
körbe.
Az őszi fákkal nyomban
szerelembe estem.
S ahogy a napsugár áttört
a magas lombkoronán,
mintha biztatott volna
elhagyott csillagotthonom
angyala:
ne félj, időzz el kicsit –
de gyorsan itt hagyott
anyám karja közt
és nem tehettem fel a kérdést:
vissza értem mikor jössz?
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:58 :: Rózsa Ibolya
