Az alacsony, tömzsi férfi céltalanul lődörgött a városban. A kirakatokat bámulta, megfordult a csinos lányok után, kedvtelve nézegette a siető, rohanó embereket. Olyan szórakozottnak tűnt, mint aki nem is erre a világra született. Vett egy fagylaltot, jóízűen belenyalt, amikor valaki váratlanul hátba verte. A vaníliagombóc a földre esett. Még el sem káromkodhatta magát, amikor egy nyurga fiatalember ugrott a nyakába.
— Jani! Janikám! Ezer éve nem láttalak! Mi van veled, édes öregem?
A tömzsi még mindig a járdát nézte, rajta az elkenődött fagylaltot.
— Na, mi van, megkukultál? — vágta őt ismét hátba a nyurga. — Mi van veled?
— Hu, ne is kérdezd! — borzongott meg a Jani nevű, és levette napszemüvegét. Nyakkendőjével törölte meg.
— Milyen a házasélet, te vén kujon, te?
— Hu, ne is kérdezd! — huhogta megint.
A másik az egyik pad felé tuszkolta, leültek. Hallgattak.
— Baj van? — kérdezte a nyurga kis idő múlva.
— Sok a vita, veszekedés — panaszolta Jani. — Morgolódik az asszony.
— Az nem jó — csóválta fejét a jó barát, és cipője talpát vizsgálta. — A francba! Leválik! A kurva életbe, pedig most vettem! — dohogta, és a talpát mutatta Janinak, ami valóban kezdett elválni a felsőrésztől.
— Állandóan cseszeget — panaszkodott tovább a tömzsi, és rohadtul nem érdekelte társa cipője.
— Az nem jó! Hidd el komám, az nem jó! — csóválta ismét a fejét, és egy bottal feszegette a talpat. — A kurva életbe! Most vettem!
— Nem tudom — mondta bizonytalanul Jani. — Mindenki azt mondja, hogy minden családban van vita.
— Francokat! — hagyta abba a feszegetést a másik. — Nálunk tíz év alatt jó, ha két percet morgott az asszony. Két rövid percet.
— És te?
— Én egy büdös szó nem sok, annyit sem szóltam.
Megint hallgattak. A tömzsi a forgalmat bámulta, társa a cipőjét feszegette. Elsietett előttük egy feltűnően csinos asszony, mindketten megbámulták.
— Jó nő! — nyugtázta a nyurga, és visszatért cipőjéhez.
Szirénázó mentőautó fordult be a sarkon, megállt az egyik kapu előtt, a mentősök kiugráltak belőle. Hordágyat ragadtak és besiettek a házba.
— Tíz év alatt? — hitetlenkedett Jani.
— Tíz év alatt.
— Nem volt vita?
— Nem — csóválta fejét emlékeibe mélyedve a nyurga. Megint a cipőjét piszkálta.
— Ne viccelj! — mondta hitetlenkedve a tömzsi.
— Nem viccelek. Komolyan.
A mentősök kihoztak valakit a kapun, amikor rakták be a kocsiba, az illető leugrott a hordágyról és elfutott. A két mentős szájtátva nézett utána, csak a beteget kísérő öregasszony kiabált, hogy — Feri, Ferikém gyere vissza! — Persze, Ferinek esze ágában nem volt visszatérni. A mentősök kicsit várakoztak, a néni kicsit sírdogált, majd mindenki ment a dolgára.
— Azt mondta a Füleki — hadarta egy szuszra Jani —, hogy mindenhol van vita, csak sok helyen a szőnyeg alá söprik.
— Fenéket! — jelentette ki a másik határozottan. — Ez csak hozzáállás kérdése. Csapj az asztalra, édes öregem! Hadd lássa az asszony, ki hordja a nadrágot! — amikor ezt kimondta, olyat csapot a padra, hogy a tömzsi azt hitte, ketté törik.
— Te odacsaptál? — kérdezte.
— Nem — csóválta fejét a nyurga. — De nálunk más a helyzet.
— Amennyiben?
— Nálunk kérlek szépen, két intelligens, értelmes ember találkozott — magyarázta fontoskodó arccal.
— És ezért nincs vita? — kérdezte Jani hitetlenkedve.
— Ezért.
Megint hallgattak. A nyurga levette cipőjét, hogy közelebbről is megvizsgálja. Először is beleszagolt, aztán tovább feszegette a talpat. Jani érdeklődve figyelte.
— Büdös? — kérdezte.
— Megjárja — felelte a másik. — A klumpám büdösebb.
— Nekem a bakancsom.
— Apám bakancsa volt marha büdös — mondta a másik, majd visszavette cipőjét, és most az orrát piszkálta.
— Zsebkendőtő — nyújtotta felé a csomagot Jani, de a nyurga fejét rázva visszautasította.
Aztán kihúzta ujját az orrából, és pöckölt egyet.
— Tényleg nem morog az asszony? — kérdezte Jani, és forgott a bele.
— Nem — ingatta fejét a másik szipogva.
— Pontosabban — javította ki a tömzsi — tíz év alatt csak egyszer morgott.
— Egyszer — mondta határozottan a másik.
— Két percet?
— Ahogy mondod.
— És mit mondott abban a két percben, elárulod?
— Azt, hogy elege van belőlem, van valakije, takarodjak a szeme elől, nem akar többé látni. Ja! És, hogy a lakás, a nyaraló, meg a kocsi az övé.
Legutóbbi módosítás: 2009.09.24. @ 05:39 :: S. Szabó István