Kora tavasz volt. Gyerekek rohangáltak a téren, nyugdíjasok csevegtek önfeledten a cukrászda teraszán, fiatal lányok heherésztek az iskolaudvaron. Az ismert politikus az egyik fa alatt, egy padon ücsörgött. Szerelmes párok andalogtak a sétányon, kutyák szaladgáltak a fövenyen, és nem messze tőle, egy vattacukor árus ajánlgatta portékáját. A politikus friss újságba temetkezett, szinte belebújt az illatos lapokba. Néha felnézett, lopva körülpislantott, mintha várna valakire.
A távolban feltűnt egy jól öltözött, öltönyös alak. Közeledett a pad felé. Amikor odaért, még egyszer alaposan körülnézett. Meggyőződött róla, valóban nem követték, majd egy hírtelen mozdulattal lehuppant a politikus mellé.
Úgy ültek egymás mellett, mint két idegen. Nem néztek egymásra, inkább előrenéztek a semmibe. Úgy beszéltek egymással, mint a hülye filmekben előforduló kémek.
— Elhozta? — kérdezte a politikus.
— Megígértem, elhoztam — mondta a másik.
— Tehát, elhozta! — sóhajtott fel örömmel a politikus, és elégedetten mosolygott bajusza alatt.
— El.
— Mutassa! — nyúlt a táska felé a politikus.
— Itt? — kérdezte rémülten a másik. — Maga megőrült!
A politikus visszakapta a kezét, szinte szégyenkezve rakta begombolt zakója zsebébe. — Hiszem, ha látom — mondta pökhendin.
A jövevény egy hatalmas, lakattal lezárt irattartót vett elő a táskájából. Letette a padra, kettejük közé. — Tessék, itt van — suttogta.
— Lakatkulcs? — kérdezte a politikus, és érezte, hogy homlokán elindul egy izzadságcsepp.
— Megőrült? — nézett az egyik bokorra a férfi. — Ez titkos!
— Na és! Nekem kell! — csattant a politikus hangja.
A másik megcsóválta a fejét. — Nem érti? Ezt az aktát 99 évre titkosították!
— Kik? — kérdezte a politikus, bár sejtette a választ.
— Mi! — jelentette ki a másik, nem kis büszkeséggel a hangjában.
— Ők is? — kérdezte a politikus, és kérdésében benne volt a remény, hátha ők nem.
— Naná! Mindenki! — billentette őt szavaival seggbe a férfi, és cigarettára gyújtott.
— Mi, aztán nem! — felelte büszkén a politikus.
— Dehogynem! — nevetett a férfi. — Csak maga még nem tud róla.
— Azt nem hiszem el! — csattant fel kétségbeesve a politikus, és ő is rágyújtott. Remegett a keze.
— Majd elhiszi — nyugtatta őt a férfi gúnyosan.
A politikus izget—mozgott ültében. A másik élvezte a helyzetet. — Ki olvasta eddig? — kérdezte a politikus váratlanul.
— Csak a feleségem — nyugtatta őt a férfi. — Ő javította ki a helyesírást.
— És hogy lesz ebből balhé? — kíváncsiskodott a politikus.
— Az már a maga dolga. Fantáziáljon! — vonogatta vállait a férfi, és a pad szélén elnyomta a csikket. — Én megígértem, idehoztam, láthatja. Többet ennél nem tehetek.
— Van fűrésze? — kérdezte hírtelen a politikus.
— Maga tényleg megőrült! — suttogta a férfi. — Ez egy államilag elismert titkosítási mód. Az anyagot, mely rossz fényt vet mindnyájunkra, e szerint a mód szerint titkosították. Ebben a titkosításban benne vagyunk mi is, ők is, maguk is!
— Ők is? — vágott közbe a politikus.
— Ha mondom! Ez az akta sokat tudna ám mesélni!
— Akkor meséljen!
— Nem fog — mondta a férfi. — Na, kérem a pénzem, és már itt sem vagyok.
A politikus fejét csóválta. — És ha nem az van benne? — kérdezte.
— Miért, mi lenne benne? — nézett rá csodálkozva a másik.
— Mondjuk, a felesége szakácskönyve. Lehet?
— Lehetni épp lehetne, csak ez nem az. Ez az, amire mindketten gondolunk — megint körülnézett, majd suttogva folytatta. — Kérem a pénzem!
A politikus zacskót halászott elő a zsebéből, a másik kezébe adta. Az lopva belepillantott, belenyúlt, kezével átfutotta a bankjegyeket. A pénz, jólesőn melengette ujjait. Elmosolyodott. Az irattartót odaadta a politikusnak, aki maga mellé tette a padra. Épp mondani akart valami szellemeset, amikor egy görkorcsolyás suhanc vágódott melléjük. Felkapta az aktát, és mielőtt azok ketten felocsúdhattak volna, eltűnt a park sűrűjében.
— Tolvaj! Fogják meg! — kiáltotta kétségbeesve a politikus, és felugrott ültéből. Idegesen rohangált le-föl.
A másik megfogta a karját, visszaültette a padra. — Ez az ő emberük volt! — mondta bizonytalanul. — Ők mind ilyenek.
— És ha maguk csinálták? — kérdezte a politikus, és majdnem elbőgte magát.
— Vagy maguk — mondta a férfi, és gyanakodva nézte beszélgetőtársát.
— Miért csináltuk volna?
— És mi? — kérdezett vissza a férfi.
— És ők?
— Na látja! Erről beszélek! — a férfi megint rágyújtott. — Gondolkozzon! — mondta a politikusnak.
— Igaza van! — csattant fel az.
— Na látja!
— Adja vissza a pénzem! — mondta a politikus, bár sejtette milyen választ kap.
— Én átadtam, maga kifizette. Különben is, mit van úgy oda! Gondolom nem a saját pénzét hozta.
— Nem hát! Az adófizetőkét!
— Akkor meg! Ahol ennyi volt, ott több is van! Senkit sem ért veszteség, nem?
— Persze. De ha nem önök, nem ők, és nem mi, akkor ki lopta el? — kérdezte a politikus, és fejében kezdett összeállni az utóbbi évek legjelentősebb összeesküvés elmélete.
— Hát ez az! — mondta a férfi.
— Most mit mondunk? És kinek? — kérdezte a politikus.
— Majd azt, hogy valaki kiszivárogtatta — suttogta a férfi — Mondjuk a takarítónő, vagy valamelyik konyhai dolgozó. Vagy valaki más. Ez már csak részletkérdés.
— A takarítónő kivel van? — kérdezte a politikus.
— Nem tudom — csóválta fejét a másik. — Nagy a káosz!
— És ha köp?
— Nem fog.
— Miből gondolja? — kérdezte a politikus.
— Majd titkosítjuk a vallomását. — nyugtatta őt a férfi.
— Kezet rá!
— Kezet rá!
Ünnepélyesen kezet fogtak, megveregették egymás vállát.
— Na, viszlát! — búcsúzott elégedetten a férfi. — Egyébként nézze este a tévét! Kígyót-békát kiabáltam magára!
A politikus felnevetett. — Kígyót-békát! Naná, hogy kígyót—békát! Ahogy szoktuk! Kézcsókom a kedves feleségének és a lányának! Viszlát!
Ezt már visszafordulva kiáltotta, majd jobboldali lévén, elsietett jobbra, a játszótér felé. A férfi egy kicsit még várakozott, aztán fütyörészve, zsebre vágott kezekkel elindult balra, az ellenkező irányba.
Az egyik padon egy görkorcsolyás suhanc ücsörgött. Mellette egy lakattal lezárt irattartó pihent a padon. A férfi leült mellé, kedélyesen mosolygott a gyerekre.
— Ügyes voltál, kisfiam! Kérsz egy fagyit?
Legutóbbi módosítás: 2009.09.22. @ 10:18 :: S. Szabó István