14.
Reggel szokatlan korán ébredtem. Már azon voltam, elmegyek reggelizni és utána egyenesen Menihez, folytatni az ottani munkát, de az ágy „húzott”. Vissza is dőltem és el is aludtam. Rendesen! Valamikor kilenckor ébredtem fel. Mi a fene történt, nem tudom, de elaludtam alaposan. Amit furcsálltam, Meni nem zavart ide senkit, hogy nézze már meg, mi a fenéért nem vagyok még munkában. Ittam egy kávét lenyeltem pár falatot, aztán rohantam.
– Jó reggelt! – üdvözöltem mindenkit.
Meni csak nézett rám, nagy ferde ábrázattal, nem szólt egy szót sem, de én nem bírtam ki, hogy ne szóljak.
– Bocs, elaludtam rendesen.
– Mindenkivel megesik, és nem késtél le semmiről.
– Meni, van tíz perced?
– Akár húsz is, persze nem valami siralmas mentegetőzésre, hogy miért aludtál el. Elaludtál és ennyi.
– Ugyan már, nem erről lenne szó, egészen más, de szeretném, ha a többiek nem most, hanem később tudnák meg.
– Sejtelmes vagy, amit nem szeretek, de gyere, megbeszéljük – és a kis lekerített „irodájába”
terelt.
– Na mondd, miről van szó.
– Először is kösz a segítségedet, amit a „tanyám” renoválásához nyújtottál.
– Nincs mit, végtére is, én semmit sem segítettem, hanem a srácok.
– Na, pont ezért akarok veled most beszélni. Annó én beígértem nekik, nagy könnyelműen eltávot, és hát most mondjam azt, hogy csak részben kapták meg? De ez tudom, gubancos ügy lenne, pláne most, hogy majd nyakig leszünk a melóban, jön egy csomó új gép is, amiket munkába kell állítani, és a kezelésüket is el kell sajátítani. De lenne egy ötletem, és az, szerintem mindenkinek tetszene.
– Ne írd ennyire körbe, térj a tárgyra.
– Tehát: azt gondoltam, hogy mi lenne, ha szerveznénk egy hosszú hétvégés kirándulást itt, a környéken.
– Semmi akadálya. Péntek délután el tudnánk indulni, és vasárnap jönnénk is vissza. Három dzsippet tudok szerezni, ami tizenkét embert jelent sofőrökkel együtt.
– És ha kicsit többen lennénk?
– Mondd, nem mindjárt egy buszt akarsz?
– Miért ne? Nem tudnál egyet szerezni?
– Tudni tudnák, de mi értelme van? Gondolom, tekeregni is akartok kicsit, ahhoz meg terepjáró kell. Csak a dzsipek alkalmasak erre. A busz az olyan szépen elsüllyedne, hogy tankot kéne kérni, ami kiráncigálja. Szóval három dzsip van. Akik még jönnek, azok hozzanak kocsit maguknak. És merre akarsz menni?
– Úgy terveztem, hogy Ofiráig le, és visszafelé kicsit kóvályognánk.
– Ez lehetséges lesz.
Miután így megállapodtam Menivel, lázas szervezésbe kezdtem. Összetrombitáltam a társaság nagyrészit, és elmondtam a tervet, na meg azt, hogy merre mennék.
– Avi, ez kissé gubancos lesz. Három dzsip kevés lesz. Összesen tizenöten vagyunk, ha mindenki eljön.
– Na, akkor elkötjük a nunmem dzsipjét. Csak nem lesz gyakorlat, vagy valami rendkívüli dolog, hogy valaki keresse. A nafta az nem lesz gond, Meni elintézi. Csináljatok egy listát, kik jönnek, és azokat kiíratom szabadságra, eltávra.
Ebéd után meg is kaptam a listát, amivel elmentem Menihez.
– Pajtikám, itt a lista. Ezeket kell kiírni.
Meni végigfutott a neveken, aztán helyeslőleg bólogatott.
– A legtöbb az a nunmemben van, de elintézem. Látom, azért gondoltatok mindenre, és egy fedezéket is betettek a csoportba.
– Ezt, hogy érted?
– Na, ne nézz teljesen hülyének? Dália Ben. Ki más lehet ez, mint Ben lánykája.
– Biztos vagy benne?
– Miért, ki más van itt a körletben, aki Ben? És elvégre, ismerek mindenkit az embereim közül. Szóval, ha esetleg valaki irigy lesz, és majd be próbál panaszolni minket Bennél, akkor fedve vagyunk. Jó volt a válogatás.
– Ez véletlen volt. Én azt hittem, ez egyike az új lányoknak, akik nemrég érkeztek.
– Valóban új, mert az anyja közelében volt Tel Avivban, és a Kirján dolgozott.
Este persze számon kértem Sositól a dolgot.
– Miért baj, hogy beírtam?
– Dehogy baj, de ne mondd, hogy nem tudtad, hogy ez Bennek a lánya?
– Tudni tudtam, de mégiscsak közénk való. És semmi sem indokolta volna, hogy kihagyjam. Vagy neked nem tetszik?
– Ezt hogy’ érted? Nem egy rossz csaj, szó se róla, de nem az esetem. Gidonnak tetszik, azt tudom, csapja neki a szelet. Szerintem fogalma sincs, hogy Ben lánya, különben hagyná. Ágyúval nem jó verébre lőni, pláne, ha az még „családban” is van.
Meni elintézte a formaságokat az eltávokkal kapcsolatban. Így minden akadály elhárult, hogy kivitelezzük a kirándulást. Csütörtök aztán beindult a nagy szervezkedés. Elsősorban persze megfelelő felszerelésről kellet gondoskodni. Hálózsák, sátor, edények, élelem és főleg ital. Szinte az egész napot erre szántam. Végigjártam az összes raktárt a bázison, hogy minden szükségest megszerezzek. Nem volt könnyű, hiszen mindent találtam, ami csak kellett, de nem az a minőség, amit szerettem volna. Amolyan lehasznált legénységi cuccot akartak mindenütt adni, holott minden negyedévben selejteznek, és ezeket elküldik felújításra. Minden kapcsolatot bevetettem, amit csak tudtam, de nagyon nehezen jött össze. Ami ennél is rosszabb volt az, az élelmiszer. Hivatalból egy ilyen kiruccanásra nem jár fagyasztott élelmiszer, csak konzerv. Na, de ki akart konzervekből főzőcskézni, mint annó kopaszon? Itt mese nem volt, csalni kellett. Aki benne volt a társaságban egyenként felkereste a konyha főnökét, hogy különféle simlis okokkal felvágottat, sajtot meg fagyasztott csirkét és húst szerezzen. Nem volt nagy eredmény, mert amit összetarháltak meg lenyúltak, az egy napra lett volna cirka elég. Hiába, az élelmezés az egy nehéz dolog a hadseregben! Este aztán mindenki letört pofával jött, hogy nincs elég kaja, és konzervet nem érdemes vinni. Ekkor Meni előállt egy ötlettel.
– Azt mondom, hogy azzal most ne töltsük az időt, hogy szidjuk akit érünk. A hadsereg nem jótékonysági intézmény, nem köteles egy háromnapos kiruccanást financiálni. Holnap szépen veszitek a kis furgont Avival, és lementek Éjlátra vásárolni. Állítsatok össze egy listát, de ne egy hadosztályra való kaját vegyetek. Össze–vissza két hűtőláda van, amit az aksikra lehet kötni. Ezek persze csak arra jók, hogy a már lefagyasztott áru ne engedjen fel, és csak menet közben működik, mivel álló helyzetben leszívja az egész akkut. Én beadok két százast az egész számlára. Avi? – szegezte nekem a kérdést.
– Én szintén adok kettőt.
– Na, az már négyszáz. Most ne akarjatok licitálni, mindenki annyit tegyen be, amennyit gondol, na persze úgy, hogy aztán szájhúzás ne legyen. Javasolnám, hogy állapodjatok meg egy mindenki számára elfogadható, egységes összegben. Ja és még valami. Nem elkölteni az egészet. Ofirán és útközben tudunk frisset vásárolni, sőt be tudunk menni egy–egy útba eső bázisra is, ha kell. Na jella. Lépjetek működésbe, ha akartok egy jó hétvégi bulit.
/fplyt. köv./
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: Avi Ben Giora.
