20.
Még mindig tartott a buli a bázison, amikor félig bódultan és fáradtan felcihelődtünk. Meni még adott egy utolsó „utasítást”.
– Nézzétek az utat is, meg a térképet is figyelmesen. Kissé úttalan utakon fogunk keresztülvágni. Próbálok majd ugyanúgy menni, ahogy eddig is, és próbáljatok követni. Ha mégis lemaradna valaki, nem tudna valamiért követni, az használja a térképet. Nem olyan nagy ez a Szináj, de ha őseink majd negyven évig vándoroltak benne, akkor mégsem lehetett könnyű a tájékozódás. Nos, ezt elkerülendő, ajánlom a térképeket. Minden be van jelölve rajta. Fényszórót kérem nem használni. Sima fényt használjon mindenki. Ha veszély van, akkor kapcsoljatok reflektort, kétszer fel és kétszer le. Ezt kilométerekről is látni lehet. Akkor útra fel, nem akarom azt mondani az utolsóra, mert terveink szerint követi még sok más, hasonló is.
Egy darabig az országúton haladtunk, aztán Meni lekanyarodott egy földútra, illetve mondhatnám úgy, a sivatagba. Sötétség borult mindenre, de a sziporkázó csillagok milliónyi fénye és a Hold éppen elég mevilágítást biztosított az eligazodáshoz. Az égbolt itt a sivatagban csodásan tiszta. Az optikai csalódás miatt itt úgy néz ki, hogy szinte elérhető távolságban van az égbolt a Földtől. Néha úgy érzi az ember bizonyos helyeken, hogy csak fel kell nyúlni és a csillagokat le lehet szedni onnét, a nagy kék szőnyegről.
Az idő kissé hűvösre kezdett fordulni. Előkerültek a pulóverek, már akinél volt ilyen. Ahol nem volt, ott a pokrócokba burkolták magukat. Egyszer csak a csendet kacagás zaja verte fel. Kezdtük hegyezni a fülünket, hogy hátha el tudjuk csípni az újabb poén végét, hogy mi is mulathassunk, mert azt gondoltuk, hogy az előttünk haladó dzsipről jön a kacaj, mivel éppen mi voltunk a sereghajtók. De semmi mást nem hallottunk, csak a motor egyenletes duruzsolását és a kacagást néha–néha.
– Mi a fene ez? – kérdezték társaim az autóban.
– Még soha nem hallottátok ezt a hangot őrségben? Pedig kéne ismernetek.
– Valaki figyel minket és azon nevet, ahogy itt bukdácsolunk a sivatagban – poénkodott Efi.
– Most nyugodtan feljelenthetnélek a Szimat úrnál, hogy őrségben nem szoktál figyelni. Ezt jó pár helyen hallhattad. Sakálok. A sivatag utcaseprői. Minden elhullott állatot ők takarítanak el a keselyükkel együtt. Nagyon szakadtul néznek ki szegények, a természet nem mérte nekik bőkezűen a szépséget. De az állatvilágban a legjobb, és a legönfeláldozóbb anyák a sakálok. Óvják, védik a porontyaikat és képesek még az oroszlánnal is felvenni a harcot az utódok megvédése érdekében. Nézzetek csak arra, jobbra. Ott van egy egész csapat.
Igyekeztem kicsit úgy haladni, hogy a dzsip fénye rájuk világítson. Öt, hat sakált lehetett látni, amint valami koncon veszekednek. A fényre megijedtek és szerteszét futottak. Csak a világító zöldes szemeik árulták el tartózkodási helyüket.
– Van más állat is errefelé?
– Mire gondolsz Efi? Oroszlánra? Én nem tudom, de ki tudja. Azt hallottam, hogy a Holt tengernél találtak valami kóborló gepárdot, Ejn Gedi környékén. Most a kibuc területén belül van egy külön elkerített területe, ahol szabadon élhet, de nem veszélyezteti az állatállományt. Mert ez egy lusta disznó volt. Hiába van a környéken zerge meg más zsákmány, ő bizony nem ezekből szedte a tápláléknak valót, hanem esténként a kibuc karámait látogatta. Ez lett a veszte. A kibucnyikok először vadmacskára gyanakodtak, aztán lesbe álltak, és maguk sem akarták elhinni, hogy gepárd. Altatólövedékkel elaltatták, és egy körbekerített területre vitték, ahol részben élvezheti a szabadságot, mert van mozgástere.
– Jól haladunk? Nem látom az előttünk haladók hátsó lámpáinak a fényét – ijedezett Sosi.
– Ne pánikolj! Van nálunk térkép is. De ha kicsit jobban mereszted a szemedet, ott elől láthatod őket. Csak kicsit szét vannak szóródva.
Az elénk táruló sivatag lassan kezdett hegyek övezte területté átalakulni. Szinte a semmiből kerültek elő, de egyre több lett a kő és a szikla az úton, és az alacsonyabb dombok helyét égretörő hegyek váltották fel. Előttünk kezdett felsejleni egy tisztás szerű rész, ahol már sok autó és busz várakozott.
– Szerintem rövidesen célhoz is érünk. Ott van szerintem a parkoló – mutattam előre.
Hamarosan oda is érkeztünk. Még csak éjjel kettő múlt, de akkora tömeg volt, mintha valami éjszakai bulihoz készülődnének az emberek. Nehezen is találtunk magunknak parkolási lehetőséget. De Meni megbízta Juvált, hogy várjon be minket és biztosítson egy beállót nekünk is. Hiába, ő mindenre gondol, odafigyel.
– Hi emberek! Csakhogy ideértetek! Meni azt ajánlja, hogy akinél van bakancs, azt vegye fel, mert sokkal kényelmesebb abban kutyagolni, mint szandálban, vagy másban. Valahol előbbre táboroztunk le. Gyertek utánam. Van már kávé, meg némi harapnivaló is. Utána már indulunk is felfelé.
Mindenütt kis tüzek és csoportok voltak. Mivel már nem volt sok beduin tüzelőnk, a gázpalackos melegítő került bevetésre. Pillanatok alatt előkerült még kávé, meg harapnivaló is.
– Ha végeztetek, lassan kezdjetek szedelőzködni. Amíg ez a nagy tömeg itt sütkérezik, addig remélem, felérünk. Ezzel az embermasszával együtt indulunk mi is, mire felérünk, ki fog lógni a nyelvünk. Igaz, ismerek egy másik utat is, de ott sok a szikla, és nincs az egész út kijelölve. Nem akarok eltévedni a sötétben. .
Az elején nem nagyon éreztük az emelkedőket, aztán egyszerre egyre meredekebb és kacskaringósabb lett az út. Eltévedni nem lehetett, mert sokan voltunk már, na meg ki is volt táblázva végig az út. Vagy másfélórás kutyagolás után felértünk a tetőre. Már kezdett a hajnal hasadni, de még minden sötétbe burkolózott. A terepen, ahova a szem ellátott ember, ember hátán. Mindenki a földön ült és az eget kémlelte. Pedig a csoda nem onnét jött. A Nap valahol a hegy mögül kezdett felkúszni a horizontra. A jelenség hasonló volt, mint Rafi Nelsonon. A hatalmas különbség az, hogy itt nem csak a vörös árnyalataiban, hanem szinte a szivárvány minden színében pompáztak a sziklák, a hegyek. Fantasztikus szín– és fényorgiának lehettünk tanúi. Már elmúlt hajnali hat, mire kezdtünk visszaereszkedni a parkolóba.
– Van egy lehetőség, amit vagy kihasználunk, kockáztatva, vagy hagyjuk a fenébe. Szanta Katerina nincs annyira messze. Ha minden igaz és nincs semmi „pancser”, akkor kettőre a bázison lehetnénk. Mondjuk, ez nagyon nagy kockázat, hiszen nincs már semmi jogunk az autóhasználathoz, és ha igazoltatnak minket, aminek nagy a valószínűsége, az nagy bukovári. Szóval, vagy dupla vagy semmi alapon kockáztatunk, vagy egyenesen meg sem állunk a bázisig.
– Ha szabadna javasolnom, akkor, ha már eddig együtt csináltunk mindent, akkor folytassuk ezután is együtt. Vagy együtt visszük el a balhét, vagy …
– Juvál! Nem azt mondom, hogy váljunk ketté, és aki akar, az kockáztasson. Ez most mindenkire vonatkozik. Nézzünk be most Szanta Katerinába, vagy hagyjuk máskorra? Elvileg bármikor megnézhetjük, ha lesz szabadságunk. Én azt javasolnám, menjünk egyenesen a bázisra. Így is, úgy is balhé lesz, mert 11 körül érünk fel. Ha a délelőtt folyamán érünk vissza, ki lehet magyaráznunk a késést. Viszont, ha már csak délután, a legjobb esetben is kóter a bázison.
Nem taglaltuk tovább. Összepakolásztunk és vettük az irányt egyenesen a bázis felé. Elég jól hajtottunk és tíz után már a kapu előtti bebocsájtásra várók közt tolongtunk. Persze Szimat úr csapata készenlétben állt. Le is csaptak ránk.
– Már tegnap éjszaka itt kellett volna lennetek. Önkényes kimaradás.
– Jól esik játszani az agyatokat – dühödött fel Meni. – Vegyetek fel jegyzőkönyvet és tegyétek az egészet be, tárgyalásra. Veletek nem akarok itt feleslegesen vitázni. Gyakorlatilag pont időben értünk vissza. Ránk is ugyanúgy vonatkozik a kedvezmény, mint másokra.
– Ti itt voltatok a környéken. A menetlevél engedély „csak” Ofiráig szól.
– És szerinted Ofiráról a bázisig mennyi kilométer van?
– Az nem az én gondom. Indultatok volna vissza előbb.
Nem vitáztunk tovább a sok balfékkel, mert csak felesleges időpocsékolás volt. Behajtottunk a bázis területére és a körletünkig meg sem álltunk.
– Hagyjátok a pakolást a fenébe. Menjetek pihenni az ebédig, utána találkozunk. Esetleg, ha valakinek közben már bajt akarnának csinálni, akkor hívjatok telefonon. Itt leszek.
/folyt. köv./
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: Avi Ben Giora.
