*
Titkon, búcsú nélkül lopakodott
sárga lábnyomokat rajzolva fák lombjaira
az ősz.
Kerítéstövében
szerelmet hazudott
vörösre csókolt vadszőlőnek,
most levélkönnyeit hírül viszi a szél.
Mind így jár, ki nem hisz az elmúlásban.
Nem tudja
szürke, mindennapi arcunk igazi ünneplőnk.
Hangzatos hitvallásaink mázoltarcú törpeként
guggolnak falak tövében.
Csöndjeink magasabbra érnek,
tiszta vízként folynak
jóra szomjazó gyökereink szívéig.
Anyaként engedő,
Szeretőként befogadó Föld.
Nehéz egyszerűség.
Legutóbbi módosítás: 2009.10.16. @ 10:54 :: Báder Judit