A barnásszürke szociális tömbök felaggatott nagykabátokként nehezedtek az itteniek magányára. A huszonnyolc emeletes polikarbon- és m?beton-épületek ki tudja, mennyi sorsot gy?rtek maguk alá, és nem engedték a kanyargós utcák közül kiszabadulni ?ket. A virtuális világ csillogó-villogó színes fényplazmái nyújtotta olcsó szórakozás, és a töméntelen mennyiségben fogyó legális anyagok nyújtotta örömök jelentette egérutakon százával akartak szökni az emberek valahová, bárhová, ami nem ez a hely volt.
Könnyed szell? söpört végig a repedezett utcán, magával sodorva egy köteg újságpapírt, amit egy másodperce még egy részeg hajléktalan használt takaróként. A szüntelen szemerkél? márciusi es?t?l valamennyi védelmet nyújtott, mígnem egy alacsonyabbra ereszked? khakizöld rend?rségi AG járm? hajtóm?vei el nem fújták lapjait, hogy aztán fennakadjanak egy sikátor drótból sz?tt sáncain. A járgány néhány méterrel a föld felett lebegett, és a szárnycsonkjai alá szerelt reflektorokkal folyamatosan pásztázta a látszólag néptelen búvóhelyeket. Absztraktan áramvonalas alakja leginkább egy huszonegyedik század elején használatos harci helikopterre hasonlított, pilótafülkéjében egymás mögött egy operátor és egy pilóta foglalt helyet. Szárnycsonkjai alatt hagyományos többcsöv? gépfegyverek függtek, forgatható tornyokban, oldalán egy fehér „Rend?rség” felirat díszelgett. AG hajtóm?vei fülsért? frekvencián felnyüszítettek, majd miután az irányítórendszerre biomechanikus úton csatlakozott operátor a küls? kamerákon keresztül meggy?z?dött arról, hogy a zónában nem rejt?zik potenciális veszélyforrás, felemelkedett.
Zalkod a párás ablaküvegen keresztül még éppen látta a felemelked? monstrumot. Szemét önkéntelenül eltakarta a szutykos felületen át utat tör? fényáradat el?l. Ez most elhúzott, de mindjárt itt lesz egy haverja, aki begy?jti valamelyik pitiáner alakot odalenn, gondolta. Miel?tt legurította volna az ilyenkor péntek este szokásos sörét, egy kis kapszulát vett el? fekete nadrágja oldalzsebéb?l. Az üvegb?l készült fiolában gennyszín? folyadék lötyögött. Egy hanyag mozdulattal lepattintotta a tetejét, amikor a hatvan négyzetméter alapterületre bezsúfolt elektromos transzban távoli helyeken kószáló férfiak és n?k torzói feje felett a pultos rákiáltott.
–Semmi illegális, ugye tesó? – Zalkod megrázta a fejét, és anélkül, hogy felnézett volna, felhajtotta a gyanús löttyöt. Keskeny csontos arcára kaján vigyor ült ki.
– Nyugi Egon. Ez csak egy kis okosító Páncél cuccai közül! Kérsz egyet?
– Menj a fenébe Páncél vacakjaival. Egyszer felfordulsz azoktól a trutyiktól – válaszolt egykedv?en a pultos, túlkiabálva az instrumentális techno-zenét. Zalkod a mondat második felét már nem hallotta, mert fülében elkezdett dobolni a lenyelt anyagból felszabaduló parányi mikrobák mélybasszusa. Az angolja miatt töltött be egyet néha-néha. A ki tudja, melyik mamutcég m?helyében a világnyelvre programozott kis nyavalyásokat az egyik zug seftes cimborájától szerezte, aki valamelyik kolóniáról lovasította meg egy feltehet?leg hasonlóan kétes alakkal. A cucc elég drága volt, az árus azonban sokkal lógott Zalkodnak ahhoz, hogy csak úgy pénzt fogadjon el érte. A parányi extremofil részecskék agyának olyan zugaiba juthattak el, ahová hagyományos tanulás útján csak nagyon nehezen lehet. Alkalmi fogyasztójuk így meglehet?sen hosszú id?re képes lett a programozott nyelv megértésére. A dolog nem feltétlenül volt interaktív, de a virtuális térben való szörfözéshez ez is untig elegend?nek bizonyult. Mivel nem ismerte az anyag tulajdonságait, nem tudta, hogy a jelenség normális-e, de azt megfigyelte magán, hogy a hatás elmúltával is nagyon sok dologra emlékszik. Az így szerzett tudás egy része tehát képes volt a hosszabb távú memóriában is raktározódni.
Felrakott egy robosztus, leginkább hegeszt?maszkra emlékeztet? szemüveget, amit a helyszínen kölcsönzött. A „Freja” elnevezés? pub a Csillag-tér legmagasabb hetvenhat emeletes épületében nyüzsgött, az ötvenötödiken. Ablakain keresztül remekül ki lehetett látni a ködös éjszakába, azonban a legkevesebben éltek a nézel?dés lehet?ségével. A túlnépesedett város szociális tömbjei ugyanis nem nyújtottak túlságosan érdekfeszít? látványt. Napközben pedig a kutya nem volt kíváncsi rá. Tett egy kósza pillantást a távolban elhúzó, helyzetjelz? fényeit bekapcsoló rend?r járgány után, majd a spártai kiképzés? katapultüléshez hasonló szék melletti univerzális csatlakozót a bal csuklóján kialakított interfészbe dugta. A szemüveget megigazította, melynek viselése csupán egyetlen célt szolgált: a virtuális hálózatba való belépést követ?en a többiek ne bámulják a folytonos REM szakaszát, ami gyakorlatilag a becsatlakozás els? másodpercét?l az utolsóig tartott. Igazított valamit az ülés jobb keze mellett rögzített kapcsolópanelen, aztán elindította a körhintát.
Az apró garzonlakás konyhájából édeskés süteményillat kavargott. Az id?s kínai hölgy némán sürgött-forgott az ódivatú berendezési tárgyak között. A plazmakészülék valószín?leg teljesen magától is megcsinálta volna a kívánt folyamatokat, Peytan mama azonban nem bízott a modern kütyükben. Noha a majdnem százötven éves avítt technika már az ? nagyszüleinek sem lehetett újdonság, jobban szerette a konyhai eszközöket manuálisan konfigurálni, és a sütésnek nevezett folyamat részeit maga ritmusában, saját szokásai szerint elvégezni.
Ika ujjai villámgyorsan táncoltak a billenty?zeten. Noha kifejezetten kényelmetlennek tartotta a hagyományos gépelést, kénytelen volt elavult perifériákat és folyadékkristályos monitort használni a neten történ? száguldozáshoz. Ennek oka életkorában keresend?, hiszen az öreglány tizenhárom évesen még nem engedte meg neki, hogy bedrótozza magát. Ez érthet? volt, mivel ebben az életkorban a nem kis odafigyelést igényl? beavatkozást egy legálisan m?köd? klinika sem vállalta volna el. Jó pénzért persze bármelyik környékbeli hentes nekiugrott volna, a nagyi számlájára a havonta sz?kösen csordogáló krediteket jobb dolgokra is el lehetett költeni, mint effélékre. Más kérdés, hogy a pénzt általában ? és a mellette olcsó csokoládét majszoló Zalkod egészítették ki a neten keresztül, anélkül, hogy arról Peythan tudott volna. Ika intelligenciahányadosa kortárscsoportjának a kétszeresét tette ki, és gyakorlatilag egy él? számítógéphardver volt. Ezért szinte gyerekjátéknak számított, hogy kisebb magánbankok elkülönített, harmadik világ-beli, biztonságosnak és lekövethetetlennek tartott bankszámláiról nem túl felt?n? összegeket csapoljanak le, majd kerül? úton az állami segélyezésekért és transzferjövedelmek szkriptjeiért felel?s automata rendszereken keresztül saját maguk és a nagyi számlájára juttassanak. A módszert ketten agyalták ki. Zalkod, aki akkortájt rúgatta ki magát a f?iskola negyedik évfolyamáról, egy nap azzal állt el?, hogy a KwantoKred t?zfalán ketten simán átjuthatnak, ha ? eltereli az elhárító rendszer programjait, és Ika kerül? úton beférk?zik a nuáksuti szerverbe. A mauritániai programozóknak fel sem t?nt, hogy Zalkod teljesen leköti az egész védelmet, közben valaki simán lenyúlja a pénztárcájukat. Az összeg természetesen nevetségesen kevés volt, egy nap alatt eltapsolták mindenféle kacatokra. A módszer azonban bevált, és úgy döntöttek, érdemes továbbfejleszteni.
Ika nagyobb vadra akart menni. A piti tolvajlásokat leginkább saját szórakoztatásukra csinálták, és a napi betev? megszerzéséért. Néhány hete azonban borzalmas dolog történt a város szociális telepén. A Rózsa-utca tömbjei közül négy útban volt a Cadex nev? mamutcégnek, mivel egy logisztikai elosztó központot kívánt a környékre telepíteni. Sajnos a tervezett mágnesvasút teherútvonalat itt gondolták végigvezetni, és ha az egyébként lefizetett polgármester nem vett volna er?t magán, valószín?leg az egész Csillag-teret eltüntetik a föld színér?l. Így azonban a Cadex építészei négy tömb kitelepítésével megelégedtek volna, amihez viszont a helyieknek is volt néhány szavuk. A híres és hírhedt Barakka elnevezés? utcai bandának tök mindegy volt, hogy a Cadexhez hasonló cégek képvisel?it, vagy a területeiken áthaladó helyieket rámolnak ki, a tömb azonban az ? területük volt, és az ott lakók jobbára nekik fizettek védelmi pénzt. Mivel a legf?bb megélhetését?l megfosztott banda kész volt fegyverrel is visszatartani az ellenséget, a mamutcég brutális lépésre szánta el magát.
– Ön megnyitotta a TRL hírcsatorna 118. számú aktáját. A jelenetek durva részleteket tartalmazhatnak, így megtekintését csak er?sebb idegzet?eknek ajánljuk.
Vörös hajú, modern frizurát visel?, kosztümös n? tartott ódivatú mikrofont a kezében. Az eszköz sokkal inkább volt egy hagyomány?rzésb?l hordott ruházati kiegészít?, semmint funkcióját ellátó eszköz. A riporter háta mögött a háromdimenziós lakótelep. A környéken jártas netszörföz? azonnal beazonosíthatta a huszonnyolc emeletes szociális tömböket, amelyek sötét árnyékot vetettek az utcán összecs?dült tömegre. Egy kisgyermek háromkerek? triciklijével rohamrend?rök lábai között szlalomozott. A 3D-s kamera rázoomolt, majd körbetáncolta.
„… A környék lakossága döbbenten áll az események el?tt. A mögöttem látható tömbök itthon tartózkodó, életben maradt lakosai egyt?l egyig MRSA fert?zés tüneteit mutatják. Többek állapota válságos. A helyszínre hívott rend?rségi szakért? szerint a jelek egyértelm?en terrorcselekményre utalnak. A Barakka nev? utcai banda…”
A kamera most a riporter mögött egymásra tornyozott hullazsákokat vette. Szinte félpercenként hoztak ki egy-egy újabb holttestet. Zalkod féloldalasan vigyorgott a súlyos szemüveg alatt. A háromdimenziós virtuális valóság tudósítás szellemvilágának folytonossága egy vágásszer? ugrás erejéig megsz?nt. Ez volt az a pont, ahol az anyagot gondosan megnyirbálták a Cadex és a médium lefizetett, kell?en ügyetlen emberei. Zalkod és Ika ugyanis kicsit felturbózták az anyagot. A közel két éves 118. számú tudósítás egy teljes napig volt látható a kettejük által hozzáforrasztott jelenetekkel, melynek képkockáit meglehet?sen rossz, de tökéletesen kivehet? min?ségben a saját pda-ikkal vették fel. A tizenöt másodperces kiegészítésen a két utcával odébb egy szemeteskukában lefilmezett Cadex logós vegyvédelmi ruhák, egy felismerhetetlenné torzított zugklinika világoskék kerámiacsempéi között MRSA tesztek, és a kék kémcsövekben azoknak kinagyított pozitív eredményei voltak láthatóak. Aztán egy pillanat erejéig egy rikítópiros háttér el?tt a Cadex készül? logisztikai központjának tervei villantak fel, végül egy hatalmas vörös kérd?jel, ami a képen látható összes alakzattal egy halálfejjé olvadtak össze. Csak ezen az animáción vagy fél napot dolgozott.
A megdöbbent? bizonyítékok megtekintése utáni közfelháborodásnak rövid id?n belül vége lett. A hamisítványnak titulált anyag nyilvánosságra hozatalát követ?en azonban természetesen a legtöbben nem maradtak közömbösek. F?leg amikor az alvilági körökben elterjedt, hogy tekintélyes összeg? vérdíjat t?ztek ki a Cadex és a TRL csatorna rendszereit feltör? hackerek fejére…
A garzonlakás ajtaja egy rakéta sebességével robbant befelé. A fa és m?anyagforgácsok között fekete alakokat láttak, akik boszorkányos ügyességgel mozogtak. Peythan nagyi alakja elt?nt egy a falból kihasadt sztirolpanel alatt. Két lába térdt?l lefelé látszott csak ki a konyha ajtaja mögül. Ha túl is élte a detonációt, mostanra elég rossz b?rben lehetett.
Zalkod bambán meredt a lábai el?tt földet ér? villanógránátra. Egy pillanat erejére tekintete találkozott a halálra rémült lányéval, aztán egy magnéziumos villanást követ?en csak a karját hátracsavaró harapófogószer? kezeket érzékelte. Hallása és látása egyetlen fülsüketít?en dübörg? kásás képerny?vé olvadt össze. Amikor kábán magához tért, fekete ruhás kommandósok álltak körülötte. Kezükben valamilyen absztrakt formájú géppisztolyt tartottak. Arcukat sötétkék maszk, és egy plexib?l készült rostély fedte. Mindannyian kevlárból készült sisakot és testpáncélt viseltek. Hátukon a „Rend?rség” felirat díszelgett, fluoreszkáló bet?kkel. Egyikük derékig hajolt ki az ablakon, amelyen az er?s szél miatt Peythan nagyi mintás függönye most szabadon lengedezett ki-be. Valami nem stimmel, gondolta.
– Nem értem, hadnagy úr. Egyszer?en csak… Egyszer?en csak kiesett – mondta az egyik, miközben hangját eltorzította a maszkja. Zalkod ekkor kezdte felfogni a történteket. Tekintete a villanógránát maradványaira, a tanácstalanul álló, kifelé sandító kommandósra, majd a sötéten tátongó betört üveg? ablaknyílásra tévedt. A függönyök mint két színes festékkel leborított szellemalak lengedeztek össze vissza. Peythan sütije kezdett odaégni.
– Ika – mondta er?tlenül.
– Hét emeletnyi zuhanást senki sem él túl – mondta Páncél. Alapvet?en idegesítette a fickó kisvakond-szer? ábrázata, divatjamúlt szemüvege és vontatott, bárgyú beszédstílusa, de rajta kívül nem sok emberre számíthatott, és igazándiból azok sem szívesen álltak szóba vele.
A mágnesvasút monoton kattogása, és a rozoga szerelvény fájdalmas fémes nyögései meg-megszakították beszélgetésüket. A szerelvény csaknem teljesen üres volt.
– Nem zuhant hét emeletet – mondta egykedv?en Zalkod. Fejét lefelé hajtotta, és a sáros padlót nézte. Egymás után többször is leperegtek el?tte annak az estének a képei. Nem tudta, hogy Ika kinek és minek köszönhet?en zuhant ki az ablakon. A zsaruk persze nem mondtak semmit, csak jó alaposan helybenhagyták az ?rszobán. Miután két fogát is kiverték, végül kénytelenek voltak elengedni. Ika konzolja elég spéci volt ahhoz, hogy egy rend?rségi komputerzseni csak úgy ne férhessen hozzá a tárolt adatokhoz. Ráadásul az egyszer? azonosító program a sokadik sikertelen próbálkozás után aktiválta a lelakatolt gépházba szerelt katonai jelz?pisztolyból eszkábált piro-töltetet, így a masina belsejében gyakorlatilag minden ropogósra sült. Persze akkor is ez történt volna, ha valamelyik okostojás laborosuk elkezdi a doboz oldalát feszegetni…
A klinika felé tartó szerelvény ezüstös oldalára szögletes mintákat festettek a neonreklámok. A vasúti kocsi harminc méterre a felszín fölött hatalmas épületek között kanyargott. A dóm szinte törpének látszott a vasbeton és üveg kavalkádban. Zalkod a húgára gondolt, aki bizonyára dühös lesz, hogy a látogatási id?re fittyet hányva, éjnek évadján akar az intenzív osztályra bemenni. A lány ápolóként dolgozott, és igyekezett bátyja balhéitól a lehet? legtávolabb tartózkodni.
– Akkor is baromi nagyot esett – térítette magához Páncél együgy? eszmefuttatása. Nem volt sem ereje sem hangulata válaszolni. Csak szomorú tekintettel bólogatott.
Kicsatlakozás el?tt a TRL rendszerének (ezúttal kivételesen legális) elhagyását megel?z?en furcsa anomáliára lett figyelmes. Egy bohócszer? virtuális lény volt a nyomában. A szomorú harlekin a legváratlanabb pillanatokban jött el?, a legkülönfélébb adathalmazok lehívása közepette. Biztos valami kémcucc, gondolta, jobb lesz vele vigyázni. Amikor megnézte az ilyenkor szokásos, magukat függetlenként reklámozó hír- és közösségi portálokat, akkor is a nyomában volt. Mintha a bohóc ?t követte volna. Bár ruhája színe folyamatosan változott, rikítózöld rombuszmintákat látszottak rajta.
–Valami vacak átjött a t?zfalatokon – figyelmeztette a pultos fickót, aki épp valami barnásfekete röviditalt töltött ki egy szokatlan szögletes formájú pohárba.
– Találkoztál a bohóccal? – érdekl?dött a másik. Zalkod furcsának találta, hogy nem lep?dött meg. Bólintott. – Nem tudjuk mi az. Kusto megnézte a cuccot, azt mondja semmi baja a gépeknek. Nem a szervereken van, kintr?l jön. Viszont akkor szaladgál keresztül a hálózatunkon, amikor csak a kedve tartja. Valami MI lehet.
Zalkod ereiben még jó ideig kavarogtak a sörrel összeveszett fordító részecskék. A sötét utcákon hazafelé ballagva nem tudta fejéb?l kiverni a szomorú tekintet? harlekin-bohócot.
–Nem jöhetsz be, amikor csak a kedved tartja – jelentette ki Ada, aki éppen második napja volt szolgálatban a városi klinika intenzív osztályán. Végignézett testvérén, aki úgy állt a recepciós pult el?tt cimborájával, mint egy rakás szerencsétlenség. Ki nem állhatta, hogy semmibe veszik a házirendet, és akkor jönnek látogatni kómában fekv? ismer?süket, amikor nekik éppen jól esik.
Zalkod és Páncél persze megint bekönyörögték magukat Ika szobájába. Az árván maradt lányka állapota stabilizálódott, azonban amióta behozták ide, nem tért magához. S?t, kómában volt. Egy n?vér igazított egy keveset a puritán kórházi ágynem?n, majd megvet? pillantások közepette továbbállt. A szoba ajtaját azonban nem csukta be, gondolta jobb lesz szemmel tartani ezt a két gyanús alakot.
Ika testéb?l mindenfelé színes csövek és huzalok álltak ki. Egy bonyolult deck hevert az ágy mellett, melynek csápszer?en kinyúló elektródái a kislány fejében végz?dtek. Páncél szemügyre vette a masinát. Nem mintha akár egy csöppet is értett volna az efféle konzolokhoz, az ördögien aprólékos technika azonban felkeltette az érdekl?dését. Egy piros szín? huzal kissé mintha meglazult volna az egyik fels? interfészben…
– Ne nyúlj hozzá! – mondta szigorúan a hátuk mögött megjelen? Ada, csíp?re tett kézzel. A fickó elrántotta mancsát a szerkezett?l, mintha megégette volna. A n?vér egyenruhát visel? fiatal lány arca szép volt, de olyan szigorú, mint egy katonatiszté. – Az a ketyere nem engedi, hogy teljesen kipurcanjon az agya.
Páncél bólintott. Zalkod a kislány arcát nézte. Nem fordult hátra, halkan megkérdezte.
–Ezért nem kellene tönkretenned.
– Stimulálja?
Ada bólintott. Tett egy kört a szobában, úgy tett, mintha ellen?rizné a berendezéseket. Noha ez a technikusok dolga volt, valamennyire azonban konyított az itt felhalmozott m?szerekhez.
– Igen. Nem tömjük tele gyógyszerekkel, ehelyett egy virtuális környezetet emulálunk neki. Bár folyamatosan ellen?rizzük a kérgi aktivitást, semmi jele annak, hogy az agy egyáltalán érzékeli azt. Néha olyan mintha álmodna, de csak rövid ideig.
Zalkod szemügyre vette a falra felszerelt vezeték nélküli modemet.
– Be van kötve valamelyik hálózatba? – kérdezte. Ada szemlátomást már számított a kérdésre.
– Eszedbe se jusson! – mondta halkan, de határozottan. – Fogalmam nincs, hogy ezen a vacakon keresztül bármi ki- vagy bejuthat-e a hálózatból. Azt tudom, hogyha a virtuális téren keresztül megpróbálsz belemászni a kislány agyába, saját kezemmel intézlek el.
Zalkod nem felelt.
Persze a látogatás óta minden áldott nap megpróbált bejutni az Ikát életben tartó rendszerbe, de egy makacs MI nem engedte hozzá közel. Néha egészen közel járt a sikerhez, de az is el?fordult, hogy a minden bizonnyal katonai felhasználásra tervezett monstrum a periférikus hálózatig rugdosta, ahol egy egyszer? rend?rségi állomány is beazonosíthatta volna kilétét. Mindezen túl abban sem volt biztos, hogy egy sikeres akció esetén egyáltalán elérte volna Ika virtuális terét. Vagy ha elérné, akkor bármilyen formában tudna-e egyáltalán vele kommunikálni.
A javarészt a virtuális hálózat színes álomalakjai között töltött hétvégét követ?en Zalkod a hétf? reggelt Páncél bódéjában töltötte. A barnás szín? csokoládés fóliát egy csomóba gy?rte, miután tartalmát szinte betömte a szájába.
– Szóval Harlekin, mi? – kérdezte Páncél, miközben apró pontszemeivel nagyokat pislogott a divatjamúlt szemüveg mögött. – Egyszer hallottam valami hasonló kémr?l. Szaladgált egy id?ben a könyvtári hálózatban, meg kimásolta magát néhány felhasználói konzolra. De azt az újabb OND 2.3 lazán kiszúrta, és tuti, hogy Egon ilyet használ.
– Mint mindenki, akinek saját hálózata is van.
Zalkodot idegesítette, hogy Páncél valami olyanban próbál okoskodni, amir?l egyébként halványlila dunsztja sincsen. Egy egyszer? program nem egyenl? egy mesterséges intelligenciával, és amit ? látott, az tuti, hogy ez utóbbi volt. Eldobta a papírt, de az lepattant egy élénkzöld szín? köztéri szemetes peremér?l. Bosszúsan hajolt le érte.
Hiába volt hétf? kora reggel, az éjszaka nem akart véget érni. Zalkod gondolkodott, Páncél pedig el is felejtkezett a srác jelenlétér?l, miközben a bódé hátsó szobájában a lim-lomjai között kotorászott. A meglehet?sen fura fickó mindennel kereskedett, amib?l pénzt lehetett csinálni. Err?l árulkodott a temérdek kacat, amelyet az ég felé nyújtózó sötét belvárosi tömb földszintjén kialakított bazár raktárában halmozott fel. Ósdi, de mégis kiválóan használható deck pihent a legsötétebb sarokban.
– Addig szórakozol azzal a vacakkal, amíg valami bajod esik – figyelmeztette a polcok között elt?n? seftes.
– Nem ez lenne az els? eset – bökte oda egykedv?en Zalkod, miközben egy pocsolya felszínén visszatükröz?d? cirillbet?s reklámot bámult. Páncél csak néhány másodperc múlva került el?, kezében egy plafonig felér? dobozhalommal.
– Nem a rend?rökre gondolok. Mi van, ha ez tényleg nem egy szkript? Mi van, ha egyszer fogja magát és kirángatja az agyadat a hátsódon keresztül?
Nemegyszer töltötte az estét rend?rségi fogdákban, pitiáner b?nöz?kkel, drogosokkal, vagy utcalányokkal. Néha megúszta egy kis puhítgatással, néha annyira összeverték, hogy komolyabb orvosi ellátásra szorult. Általában azért, mert rosszkor volt rossz helyen, kivéve, amikor Ikával együtt bukott le. Páncél azonban arra az eshet?ségre gondolt, amit csak a híradóban és a haverok rémtörténeteib?l ismert. Bár csekély lehet a valószín?sége, mégis olyan mesterséges intelligenciákról meséltek, amelyek pár zsoké agyából szó szerint fasírtot csináltak az éterben. Az ilyen cuccokat még a nagy cégek is csak nem hivatalosan használták, mégis sokan rebesgették létezésüket. Valószín?leg többr?l lehet szó, mint egyszer? városi pletykáról, hitelt érdeml?en azonban senki nem tudott beszámolni létezésükr?l. Ami nem is csoda, tekintettel arra, hogy azok a szerencsétlenek, akik összefutottak egy ilyennel, most szobanövényként vegetálnak valamelyik filléres klinika alagsorában.
– Akkor is megpróbálom.
… Kérem, sz?kítse a keresési feltételeket – hangzott el harmadjára az ismer?s válasz. A primitív hírkeres? modul megint beadta az unalmast. Szórakozni szeretett volna, de csak dögunalmas tudósításokat ért el. Valahol valamilyen ismeretlen porfészekben széls?ségesek robbantottak. Megölték az X gárda több tagját. Agresszív kamatcsökkentés. Zavargások a kolóniákon.
Már majdnem rávette magát egy lopott film letöltésére, amikor úgy érezte, figyelik. Rögtön lezongorázta az ilyenkor megszokott és bevált biztonsági protokollt, amikor eszébe jutott, hogy most nem kerül? úton érkezett. Tíz perc múlva már biztos volt benne, hogy nem a hírportál t?zfala szórakozik vele, és nem is valamelyik primitív rend?rségi követ? program akaszkodott a nyakára. Mivel a reklámokat terjeszt? robotokat is meglehet?sen könnyen kiszúrta, azok közül sem kapaszkodhatott belé egyik idegesít? kis dög sem. A virtuális térben igyekezett egy szilárd támpontot találni, ahol megvethette lábát. Alapszabály volt ez olyan esetekben, amikor az embert váratlanul érte hasonló incidens, sosem lehetett tudni, mikor kell a rendszert vész-elhagyni.
A program egy félhomályos szobához hasonló környezetet emulált. A falakon elszórva itt-ott még néhol a világon kívüli Ceres–telepeken folyó zavargások kétdimenziós lenémított híradásai peregtek. Egy meglehet?sen jó min?ség? felvétel cikázott át az orra el?tt, amely egy kommandósokat szállító transzport hajót ábrázolt. A környezetb?l kiindulva valamelyik földhöz közeli telepre szállíthatott utánpótlást a zendüléseket leverni próbáló er?knek. A monstrum hosszúkás volt, meghatározhatatlan formájú. Oldalán egy mamutcég logója volt látható, ám azt a felvételen gondosan elhomályosították.
A szomorú arcú harlekin-bohóc ismét ott állt el?tte. Ugyanazt a ruhát viselte, mint legutóbbi találkozásukkor. Tekintetéb?l határtalan keser?ség sugárzott. Mozdulatlan maradt.
Zalkod elhatározta, hogy a kicsatlakozását követ?en azonnal cigarettát szerez valakit?l, és rá fog gyújtani. Feltéve, ha ez itt vele szemben nem valami felturbózott japán MI, amit a TRL-es balhék miatt kifejezetten ellene küldtek, mert akkor csak néhány rövidke másodperce maradt hátra. De a jelenség nem akarta bántani, legalábbis egyel?re nem. A zöldruhás bohóc egy szempillantás alatt elt?nt, de csak azért, hogy a következ? másodpercben mögötte bukkanjon fel. A „Freja” közönsége mindebb?l semmit nem vett észre, hacsak éppen nem tartózkodott valaki valamely szomszédos hírszobában. Zalkod összevonta szemöldökét a sötét maszk alatt.
– Mit akarsz t?lem? – kérdezte a kommunikációs modul segítségével. Válaszként a bohóc a szoba távolabbi végében villant fel, majd az egész emulált környezet szikraes?ben kezdett fürödni. Egy hirtelen megjelen? 3D-s tudósítás közben egy pillanatra ismét felt?nt. Zalkod ebb?l arra következtetett, hogy a harlekin beírta magát az egyébként is trehányul védett nyilvános hírportál rendszerébe, és ? válogatja a jelenetek sorrendjét. Bizonyára mondani akart valamit.
A tudósítás a TRL hírekhez hasonlóan a huszonnyolc emeletes tömböket mutatta, az MRSA fert?zést követ?en. A hisztérikusan sikoltozó helybeliek hozzátartozóit, amint a fekete fóliákba csavart holttestek között szeretteiket próbálják megkeresni. A tudósítás zavaros volt, Zalkod sejtette, hogy több állományból vágták össze kutyafuttában. Leginkább egy hétf? reggeli lsd-tripphez hasonlított, mintha mozaik kockákat illesztenének egymáshoz id?re, úgy, hogy a készül? végeredményr?l halvány sejtésük sem lenne.
A következ? kockákon a Cadex épülete, egy hatalmas monstrum látszott, ami a város szívéb?l tört az ég felé. A messzir?l egy cseppk?re emlékeztet?, hosszúkás toronymadár perspektívából nyúlt át a várost körülvev? szmogtengeren, az ólomszín? felh?k irányába. A sok száz méter magasban rögzített logó kék és sárga neonáradattal borította be a környék épületeit. A kép megremegett, majd egy távoli szerverr?l lemásolt amat?r videofelvétel következett, amin ismer?s jelenet ismétl?dött meg. Egy tömblakás sziluettje körülbelül ötszáz méteres távolságból. Villanás egy hetedik emeleti ablakban, majd a kis felbontású kamera ráközelít. Egy másodperc múlva az ablak kirobban, üvegcserepek csillognak, amint aláhullnak a feketeségben. Aztán egy rongybabaként kicsavartan zuhanó apró test, amely egy kiálló párkányon állapodik meg. A zuhanás így is elég hatalmas ahhoz, hogy a felvételt készít? ismeretlen blogger és közönsége biztos legyen abban, hogy a feltehet?leg gyermek korú áldozat azt nem élte túl…
Zalkod megértette.
Egy láthatatlan er? szó szerint kirántotta a szobából. Tudata káprázott az elméjére zúduló színes információáradattól. Tudta, hogy a bohóc felel?s mindezért. Az er? átvonszolta a virtuális téren egészen egy kiterjedt céges hálózatig, amit azonnal felismert. Azóta nem érezte ilyen pocsékul magát, mióta els?s általános iskolás korában a tanító a fülénél fogva végighúzta az osztálytermen. Az öreglány piszkosul kiakadt rá, arra ugyan már nem emlékezett, miért?
A hálózat peremén egyensúlyozott, miközben érezte, hogy milliónyi figyel? robot tapad rá. Valahonnan egy monoton hermafrodita hang a jogosultsági fokozatát és az azonosítóját követelte.
– Mit akarsz t?lem? – ismételte meg a kérdést. – Mit akarsz t?lem, Ika?
Az ezerszín? adat rácsok között egy pillanatra felt?nt a bohóc zöldes sziluettje. A figyel? programok ügyet sem vetettek rá, feltehet?leg nem is érzékelték. A sziluett megjelenését egy áramütésszer? érzés követte. Zalkod rádöbbent, hogy a harlekin egyszer?en át akarja maga után cibálni a Cadex biztonsági hálózatán. Azokat a kínokat a következ? századmásodpercekben átélt, csak egy elevenen megevett ember érezhet. Az els? áramütésnél három figyel? program öklözött bele az arcába. A láthatatlan bohóc iszonyú energiákat kifejtve szinte nyakánál fogva rángatta befelé. A monoton hermafrodita hang fenyeget? magas sikoltássá torzult, és további figyel? robotok érkeztek a helyszínre. A második áramütésnél valami szoftveres hiba lépett fel, ezért minden kétdimenziós lett, mint Ika ósdi folyadékkristályos monitorján. Úgy érezte, másodpercei vannak hátra. A harmadik áramütésnél tagjai összerándultak, és minden elsötétedett.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:30 :: Blazsek Attila
