Tudom! Tudom, senki sem hinné el. Itt ülök egy bécsi kávézó teraszán, két másik kialvatlan szemű emberrel, akikkel összeköt a rémisztő titok, és bámulom az utcai nyüzsgést. Mi mást tehetnék?
Ez az egész lidércnyomás alig tizennégy órája kezdődött.
Már a kilencedik mérésnél tartottam. Mind a kilenc eredmény megegyezett. Megegyezett? Hiba határon belül voltak. Tulajdonképpen nem kellett volna kilencszer megmérni, már az első három mérés után tudtam, hogy valami nem stimmel. Sima C14-es időmeghatározás volt. Tucatmérés. Bárki meg tudná csinálni, aki veszi a fáradtságot és elolvassa a műszer használati utasítását.
Először azt hittem, én hibáztam. Aztán azt, hogy elromlott valami a műszerben. Miután újra kalibráltam, és ugyan azt az értéket mutatta, a kollégáimra kezdtem gyanakodni. Dolgozik nálunk néhány barom, akiből kinézem, hogy még a mintát is kicserélné, csakhogy lejárasson. Előkaptam a páncélszekrényből a kontrolmintát. Kibontottam. Ilyet tenni engedély nélkül? (Majd valahogy megmagyarázom.) Megmértem azt is. Ugyan az, az érték.
Már nem halogathattam tovább. A cetlikről összegyűjtöttem a mérési eredményeket, átlagoltam (nem kellett hozzá fejszámoló művésznek lenni) és beírtam a jegyzőkönyvbe: A vizsgált minta kora: 0 ± 3év.
Ha ezt a fadarabot, előző nap vágták volna ki valahol, akkor nem lepett volna meg az eredmény, csakhogy ezt a mintát, egy a Badeni kultúrához tartozó település maradványaiból ásták elő.
Aztán eszembe villant a dendrokronológia. Törtem a fejem, kihez is fordulhatnék éjszaka? Thomsont hívtam Ausztráliában. Évek óta nem beszéltünk, de semmi meglepetést nem éreztem a hangjában: – Európában senki sem alszik? Az előbb hívott Bauman Kölnből, előtte meg Turgenson Oslóból. Küld át a fotókat egy e-mailben! Úgy kéthárom óra múlva meg lesz az eredmény. Majd hívlak.
Baumant nem ismertem. Turgensonnal már találkoztam egy kongresszuson, de a telefonszámát fejből nem tudtam. Haza ugrottam volna, hogy valamelyik régi naplómból kikeressem, de csörgött a telefon. A portás szerint valami fontos szállítmány érkezett Németországból. A Bauman Műszerfejlesztő Laboratórium küldött egy új C14 meghatározó műszer. Nem emlékeztem arra, hogy szó lett volna új műszer vásárlásáról, de mivel a számlán az állt: Gratis, egy szó nélkül átvettem. A portás bezárta a bejáratott és segített a dobozokat felhordani az emeletre.
Mire kivilágosodott üzembe helyeztem az új műszert és azzal is megmértem annak a bizonyos mintának a korát: 4600 ± 45 év. Közben Thomson is hívott Ausztráliából. Szerinte a fát időszámításunk előtt 2547-ben vágták ki. A két eredmény tehát megegyezett. Az új műszer használati utasításában egy nekem címzett levélre akadtam. Bauman hívott benne találkozóra.
Az átvirrasztott éjszaka és a négy órás autóút után, kábult fejjel, a megadott helyen, és megadott időben, egy kávéház teraszán ültem. Meglepetésemre elsőnek Turgenson lépett mellém.
– Mindjárt jön Bauman is – ült le az asztalhoz.
– Tud még róla valaki?
– Senki. Csak mi, hárman.
– És Thomson?
– Náluk már két éve – mondjuk így, hogy két éve -, azt az új típusú műszert használják, amely egy program segítségével, a dendrokronológiai adatokkal egyeztetve, méri a C14-es izotóp mennyiségét. Egyébként azon az éjszakán már az egész világon, ugyan azt a típust használták, csak mi ketten, őskövületek, dolgoztunk a régebbi konstrukcióval. Baumant én hívtam fel, onnan tud a dologról.
Turgenson tudományos magyarázatát, az új típusú műszer működési elvéről, mint szakember, ugyan kétkedéssel fogadtam, de inkább hallgattam.
– Ez most már hármunk titka – szólalt meg mögöttem egy férfi. Bauman volt.
– Igen hármunké és még valakié – feleltem, és egy kézmozdulattal, hellyel kínáltam.
Most itt ülünk a teraszon, isszuk a kávét, bámuljuk a városi forgatagot és a világot. Milyen réginek tűnik? Pedig kávéscsészéivel, autóival, történelmével, csillagaival, velünk és emlékeinkkel együtt, csak két napja teremtették.
Legutóbbi módosítás: 2009.10.28. @ 17:00 :: Bojtor Iván
