A nemzeti jelképek között megkülönböztetett helyet foglal el a CÍMER.
A címer felségjel (felségjelvény), az állami szuverenitást jelképező tárgy, vagy ábra, valamely közösség megkülönböztetésére használt alakos, színes, általában pajzs formájú jelvény. A forma kialakításánál sokféle motívumot használnak az egyes államok (címerállatokat, szimbólumokat, jelvényelemet, mint pl. sisak, kard, korona, takaródíszek, stb.).
A magyar ‘címer‘ szó valószínűleg a lotaringiai ófrancia Anjouban is használatos ‘sisaktaraj, sisakdísz’ jelentésű francia ’cimier’ szóból ered és a feltételezések szerint a 13. században a nápolyi Anjou udvar közvetítésével jelent meg Magyarországon.
A címerek kialakulása történelmileg hosszú folyamat eredménye, amivel külön tudományág, a heraldika foglalkozik. Címereket nemcsak államok használnak, hanem települések (városi címer), egyes családok is (nemesi címer). Napjainkban újra divatos lett, megújulnak a régi címerek, újakat vezetnek be, családfa kutatás részeként is keresett lett.
A magyar címerek története.
Királyi (állami) címer 1202 előtt nem létezett. A fejedelmi jelkép ezt megelőzően a turulmadár volt, a keresztet először Bizánc tűzte ki uralkodói jelvényként. Kezdeti államiságunk idején (XI-XII. század) a mindenkori uralkodó címere képezte egyben az ország címerét is.
Az Árpád-ház oroszlános címere volt az első állami címer, amely 1202-ben, Imre királynál jelent meg, az Aranybullán is megtalálható. Az oroszlános ábrázolás spanyol hatásra ALAKULT KI (Imre király felesége spanyol volt), miként a használt két szín, a vörös-ezüst is, és az e színekkel beépült vágások.
A kettős kereszt Bizáncban már nem az egyház, hanem az állam, a hatalom jelképe volt. És mivel III. Béla Bizáncban nevelkedett, átvette ezt a felfogást és formát. Először az általa veretett pénzen jelent meg, 1190 körül. Később bekerült a címerbe is, amely a magyar függetlenséget hangsúlyozta ki. 
A zöld hármashalom az Anjouk idején jelent meg, Nagy Lajos címerén, pecsétjén, érmein, de még nem zöld színűen, hanem színtelenül. És nem hármashalomként, hanem talapzatként a kettős kereszt alatt. A lóhereív, majd a zöld szín megjelenése csak később következik be. Az Anjouk címerében a liliom is megjelent. 
Később a címereink egyre bonyolultabbá válnak. Zsigmond (aki egyidejűleg cseh király és német-római császár is volt) már bevetette címerébe a cseh oroszlánt és a brandenburgi sast, majd a kétfejű sas is felkerült a jelképre.
Általában jellemző, hogy valamennyi uralkodó megváltoztatta a korábbi címert, sőt gyakran saját korábbi címereiket is átalakították. Pl. Mátyás király egyik címerén a fekete holló középen, a másikon pedig oldalt látható. Mátyás címerén egyébként a zöld hármashalom látható, valamint a cseh oroszlán is (mivel Mátyás cseh király is volt). Több címert egyesítettek pecsétjeiken, ahogy az látható Hunyadi Mátyás 1464-es pecsétjén.
A pajzs fölötti korona legelőször a XIV. században bukkant fel, ekkor még nyitott, leveles változatban. Hunyadi Mátyás 1464-es pecsétjén viszont már zárt. Ezt követően a koronahasználat állandósul, az ábrázolás azonban még nem a Szent Korona, csak Mária Terézia uralkodásától kezdve lehet a címer feletti koronát a Szent Koronával azonosítani. Ennek a magyarázata egyszerű: a címerfestők nem ismerték a Szent Korona pontos alakját.
A két pajzsmező eggyé szervezése, a hármashalom középső csúcsán a korona, illetve a pajzson a zárt korona csak II. Rudolf császár (1576-1608) idejében állandósul. A 15. századtól kezdték az uralkodói címert egyben országcímernek tekinteni.
Az Árpád-kor végére teljessé válik a magyar királyi cím: „Dei gratia Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame, Servie, Galicie, Lodomerie, Cumanie, Bulgarique”, vagyis „Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma (Bosznia), Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya”.
Galícia és Lodoméria Lengyelországtól került át, Kunország (Moldova és az Erdély alatti Románia) területet jelenti. A csatolt országok címereit hozzácsatolták a magyar címerhez. A történelmi bukások, területi veszteségek, a török hódítások ellenére a magyar nagycímer a továbbiakban is feltünteti a volt hűbéres területeket, így ezek egy része természetesen csak igénycím. A kapcsolt részek címereit többféleképpen illesztik a magyar címer alapelemeihez: vagy címerkoszorúban, vagy két vagy több, egymásra helyezett és sokféleképpen osztott címerpajzson egyesítik ?ket.
A magyar címer alapelemei, a pajzs tetején a Szent Koronával a mai formájukban a 16. század elején rögzültek. A címert már a középkor végén is gyakran használták a társországok címereivel együtt.
A közel 400 éves Habsburg uralom alatt számos címert tettek hivatalossá, beleértve a kapcsolt és társországok címereinek beépítését is a magyar címerbe. Mária Terézia pl. két címert is készíttetett, alkalmazkodva a történelmi változásokhoz, a tartományok módosulásaihoz. A címerviszályok, címerküzdelmek végigkísérik csaknem az egész négy évszázadot, a Habsburgok uralkodását.
Az 1848-ban vert egy krajcáros pénzérme fémbe ütve őrzi a modern magyar nemzet születésnapjára kialakult magyar államcímert. „Hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik.”
1849-ben néhány címerábrázolásban lekerült a címer tetejéről és a kettős kereszt alól a korona és – a pajzs formájának megváltozásával – kialakult a Kossuth-címer a babérágakkal. A legtöbb 1848-as honvédzászlón viszont a koronás címert használták. Kossuth a debreceni trónfosztás után a kiskoronát is eltávolíttatta a hármashalomról.
Az Osztrák–Magyar Monarchia nagycímere nem készült el; időnként a kétfejű sast ábrázolták, egyik szárnya alatt Magyarország, másik szárnya alatt Ausztria (alkotmányos megnevezése szerint: a Birodalmi Tanácsban Képviselt Országok és Királyságok) középcímerével.
A kiegyezéssel létrejövő Osztrák-Magyar Monarchia egyesített címert tett hivatalossá. A címer jobb felében az osztrák, a bal felében a magyar címer szerepelt.
Horthy-korszak ismét a koronás kiscímert tette az állam hivatalos jelképévé. A gyakorlatban végül állami címerként a jobbról cserfaággal, balról olajággal övezett koronás kiscímert alkalmazták. Azonban a Trianonban elcsatolt területek iránti igény kifejezésére 1938-ban – elsősorban a fegyveres testületeknél – újra bevezették az 1915-ös középcímer használatát. 
A 1944. október 15-i nyilas hatalomátvétel után a „H” betűt és a nyilaskeresztet illesztik a címerhez.
II. világháború után rövid ideig még a pajzstartók nélküli koronás kiscímer, majd 1946. február 1-től a korona és a pajzstartók nélküli kiscímer, a Kossuth-címer lesz a hivatalos. (gúnyosan Rákosi-címerként emlegették).
Az 1956-os forradalom során rövid ideig ismét a Kossuth-címer volt használatban.
A Kádár-korszakban a magyar címer ismét változik. 1957-ben új címert vezettek be (Kádár-címer). Ez abban tért el a Rákosi-korszak címerétől, hogy a kék mező elé egy nemzeti színű, hajlított oldalú, lényegében a Kossuth-címerb?l származó pajzs került, és a búzakoszorút a bal oldalon nemzeti színű (“szocialista hazafiság” jelképe), míg a jobb oldalon vörös szín? („proletár internacionalizmus” jelképe) szalag fonta be. A derült eget mintázó kék háttéren napsugarakat árasztó vörös csillag, az elérendő célt, a kommunizmust jelképezte. A Rákosi-címerhez hasonlóan ez is antiheraldikus. 
A rendszerváltás után, 1990-ben parlamenti vitát okozott, hogy a Kossuth-címert, vagy a koronával rendelkező korábbi kiscímert használja-e az ország. A vita szimbolikus tétje az volt, hogy a forradalmi-demokratikus vagy az ezeréves államiság hagyományához kapcsolódjon-e inkább az új magyar demokrácia. Végül az Országgyűlés az utóbbi mellett döntött 1990. július 3-án az Alkotmány módosításáról szóló 1990. évi XLIV. törvényben.
Formáját az Alkotmány 76. § (2) bekezdése határozza meg. A Magyar Köztársaság jelenlegi címere az ún. koronás kiscímer.
A címer álló, csücskös talpú, hasított katonai pajzs, melynek jobb oldala vörössel és ezüsttel hétszer vágott, bal oldali vörös mezejében zöld hármashalom, középső ormán nyitott, háromágú arany leveles koronából ezüst kettős kereszt növekszik. A pajzs felső élén a magyar Szent Korona nyugszik.
A magyar történelem során több tucat címer volt hosszabb-rövidebb ideig az állami hatalom jelképe. Szimbólumrendszere mindig igazodott az adott uralkodó, vagy más hatalom igényeihez. Voltak a történelmi értékekre alapozott, voltak politikai kurzusokhoz hasonuló, voltak magyarkodó, nacionalista és számos „fellengzős” címereink.
Pár fellengzős, túlpolitizált, szerintem túlszimbolizált címer – példaként.
Ahogy a történelemben sok jelenséghez, történéshez, személyhez kapcsolódnak legendák, mondák, így a magyar címerhez is számos feltételezés csatolódik.
A 16. század elején a címer elemei sajátos értelmezést kaptak. Eszerint a kettős kereszt az apostoli királyságra utal, a hármas halom három hegycsúcsot, a Tátrát, a Mátrát, a Fátrát, a hétszer vágott mező négy ezüst sávja négy folyót, a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát jelképezi (annak ellenére, hogy a Száva nem magyar folyó, ugyanis Horvátország a magyar Szent Korona országa ugyan, de nem tartozik a szorosan vett Magyarországhoz). A négy folyam legendája Werbőczy „Hármaskönyv”-e alapján terjedt el. A hármashalom legendáját pedig Macedo, portugál származású jezsuita szerzetes találta ki egy 1687-ben megjelent könyvében.
