A múlt században születtem, sőt az előző évezredben. Futottam utamat, vívtam harcokat, talán a hittel volt a legtöbb gondom. Az írás annak látható megjelenési formája, ami valahol kavarog bennem. És sokszor nem tudom, hogy érdemes-e…*
Bennem a szavak mélyen nőnek
viselik terhét az időnek,
sokat mondóan, s mégis hallgatva,
ahogy a szöveg simul dallamba,
de a lélekkráter legaljáig
nem jutottam mégse.
Annyi mindent nem mondtam még el,
képpel, jelzővel, pár igével
nem lehet csóvát húzni égre,
jelet rakni a mindenségre,
hogy ahová kell, oda vigyék
a szóvirágok, hangvenyigék,
s hallgató csendet ölelő rímek,
a bennem rejlő titkokat.
Belőlem bújnak elő a szavak,
oldó kötések, áttörve falat
s gátat, kerülve tiltást és féket,
szurdokot, árkot, örvényt és léket –
sokszor nem tudom, melyik az érték,
ami előbújt, vagy mi bent maradt,
a burgonya is virágot emel,
ám értéke bent van, a föld alatt,
de érdemes-e a földből kiásni,
kételyeimre feleletet várni –
tudom, nincs válasz, csak a napok haladnak.
Legutóbbi módosítás: 2009.10.12. @ 05:02 :: Bonifert Ádám
