2002. óta ezért ezen a napon a magyar festészetet ünnepeljük.
Bizony, arról a Lukácsról van szó, aki a keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és az Apostolok cselekedeteinek írója, és akir?l azt is hagyományozták ránk a legendák, hogy (dacára zsidó származásának, kik nem csinálhatnak faragott képet és szobrot) remek fest? volt.
Rómában, a Santa Maria Maggiore bazilikában és Loretóban is található egy-egy Mária-kép, amit a hagyomány Lukácsnak tulajdonít.
(valahol kell lennie egy régebbi elbeszélésemnek Lukácsról, abból többet is megtudhat, aki akar.)
Idén az Ünnep tíz napig tart, mert szerencsére annyi a kiálítanivaló, hogy egy ünnepi nap már nem volt elegend?.
Tárlatok nyílnak f?városi kiállítóhelyek sokaságában, továbbá Dobogók?n, Hódmez?vásárhelyen, Jászberényben, Keszthelyen, Mez?túron, Pécsett, Sárospatakon, Siklóson, Simontornyán, Sopronban, Szegeden, Szentendrén, Szolnokon is.
A szegedi Reök-palota korabeli rajzon
Az idén nem a f?városban lesz a magyar festészet napja központi rendezvénye, hanem Szegeden, a popmpásan fölújított Reök-palotában. A képtárrá és multifunkcionális kulturális intézménnyé átalakított épület az európai szecesszió egyik legkiemelked?bb alkotása. Az éppen 100 esztend?vel ezel?tt épült palotát Magyar Ede tervezte Reök István vízügyi mérnök, Munkácsy Mihály fest?m?vész unokaöccse számára. Máris megvan a kapcsolódás a magyar festészethez! A f?városiaknak sem kell búsulniuk, lesz Budapesten is b?séggel festészetnapi esemény a Szt. István Bazilikában, az Olof Palme Házban, a Budai Fonó és Zeneházban, a Nemzeti Galériában (elvégre a Vaszary-emlékkiállítás az egyik ékköve a rendezvénysorozatnak!), a Képz?m?vészeti Egyetemen, a Hamilton Galériában és a föléled? Gozsdu-udvarban. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban október 18-án, csütörtökön csoportos kiállítással („Csendélet ma” címmel) várja vendégeit a magyar festészet napja rendez?sége.
Aki a tárlatokról és egyéb programokról mindent tudni akar, keresse föl a következ? oldalt:
Kavyamitra Maróti György
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva