És mondd! Miben állsz felettem,
hogy engem emelned kellett?
És mondd! Mib?l készült,
az a magaslat ahová?
Tán erkölcsi kövek azok,
tudáshabarccsal?
Vagy emberi, költ?i
nagyság?
Én magam mellett láttalak
még mikor együtt…
nem felém, vagy alám
helyeztelek.
Azt mondod mea culpám pórias?
De hisz nem is annak szántam.
Nem vétettem, csak magamnak.
De sohasem ellened.
Fölfelé? Azt mondod?
Szerintem másnak láttál,
mint aki nem vagyok.
Hisz még mindig nem érted,
vagy csak nem akarod, hogy
ennyik voltunk egymásnak.
Ihlet, szenvedély, szeretet.
De elmúlt. És már csak az fáj,
hogy a vége ennyire kicsinyes.
