Még soha nem láttad ?t úgy, mint én,
elmélázva a csodák egyikén,
büszke arcát az égnek szegezve,
mintha valami titkot keresne,
sehol egy árny, homály vagy szürke folt
s én úgy véltem: szebb talán sosem volt.
Még soha nem hallottad szólni ?t
miután átlépte a rég-id?t,
hogy ragyogjon a múlt, mint egy álom,
míg az új utat meg nem találom,
mert elvesztem; ? mégis bízni kért
és ?szinte hangja az égig ért.
Még soha nem érezted: ? a Fény,
az éjjeli lámpás, egy csillag-lény,
aki neked tündököl idelent,
hogy érezd a lüktet? végtelent,
hisz szeretni… szeretni nem nehéz,
ha valaki a Fénybe belenéz.
