Az éjszaka későn kerültem ágyba, jóval elmúlt éjfél.
Férjem korábban lefeküdt, biztos voltam benne, hogy már alszik.
Lekapcsolom a villanyt, elvackolok, jólesik az ellazulás, a csend, a sötétség. Érzem, ahogy a fejemben lassan kikapcsolódnak a fények… Arra ébredek, hogy párom rázogat.
– Nem tudok aludni, mesélj! – mondja nyűgösen.
– Meg vagy te őrülve?! Most?! Éjjel fél egykor?!
– Most. Mesélj! – mondja határozottan.
– De hát már alszom, mit mesélnék? – nyögöm.
– A farkas és a hét törpét – mondja, mert konkrét elképzelése is van.
– Olyan mese nincs is, hagyjál, nem mesélek! – motyogom.
– De úgy meséljed, hogy te találod ki!
Atyavilág! Itt mesélni kell! Ez rövid mese lesz…
– Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy farkas meg hét törpe. A farkas megette a hét törpét…Azonnal nemtetszést nyilvánít.
– Nem úgy meséljed, hogy megette!!!
Jól van na! Érzem, ahogy az agyam finoman zsiborog…
Megint rázásra ébredek. Ja igen, a mese… Úgy, hogy nem eszi meg őket.
– A hét törpe elaludt. A farkas meg nézte őket…
– Mondd tovább!
A nyelvem alig forog, az agyamról nem is beszélve. Még ki bírom nyögni.
– A farkas is elaludt. Aludj te is szépen.
Nagyot dobva magán elfordul, hallom, hogy csalódottan dünnyög.
– Ez nem is volt jó mese. Rögtön elküldted aludni a törpéket, meg a farkast is.
Mivel vigasztaljam? Valami izgalmas fordulat is kellene a történetbe.
– Azóta már álmukban a másik oldalukra fordultak – motyogom ráadásképpen.
– Na, persze! – morogja elégedetlenül, miközben elúszom álomiránt.
szerkesztette: Nagyajtai Kovács Zsolt – 2009. október 23., péntek, 09:21
Legutóbbi módosítás: 2009.10.23. @ 07:21 :: Kovács Lilla Katalin
