Már az ajtórésen át,
nyakamba szakad
a panaszáradat.
Hasogat lelket, agyat
kúszva ing alatt.
Zavaros múltba kapaszkodva,
megtántorodom újra,
de te csak ütsz,
ütsz tovább,
nem érdekel, ha fáj.
Szavaid pörölyként
döngölnek a földbe,
de mára én elhiszem,
van szeretet, ami ilyen.
Tördelve kezem, hallgatok.
Anyám!
Védekezni nem fogok.
Legutóbbi módosítás: 2009.10.17. @ 18:36 :: Matos Maja
