Felgyújtalak és rád döntöm a házat,
nincs bennem
alázat semmi a magamalázó
csikorgó
tegnapokért.
láttak elhasalni a színpadon
És úgy tettem,
mintha látványelem volna.
– tintaszín tömeg odalenn –
én szabad vagyok
és fehér,
hozzásápadok minden falhoz,
kiaknázatlan aknamező,
nem robbanok.
megemésztem a kort
Innen szép a szerelem,
fejemre nyálkás esőt okádik a város,
pocsolyák torz arcai figyelik
léptem.
Szorosan a kerítés mellett osonok,
Óriás kutyafejek kapnak utánam,
de én konok vagyok,
és már
félek az
idegenektől.
valami baj van velem
Gyertyák a keresztmezőn
és gyertyák éjjel.
Fölötte imára kulcsolt kézzel
görbed,
ki nappal is
lámpát használ,
a könnyed látszatnál jobb
nem is lehet,
biztos a fény.
Nekem idegen.
Idegenek…
…idegenek,
idegenek…
innen szép a ház
Ahogy lángol,
és bízom, hogy bent vagy,
míg én nem vagyok,
mennem kell, hol bomlanak
a szinapszisok,
velem nincs semmi kellem,
ordítok,
– süket vagy rám –
gyere ki,
én egyedül jöttem,
és meg kell tennem,
hogy lehajolva
meggyújtom a gyertyám,
idegen.
innen szép
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:58 :: Nagy Horváth Ilona
