Hozzád a lélek el nem ér.
Túl halk és
túlontúl hangos:
az enyém.
Értelmem logikátlan.
Z?rös akkordok
zúgnak fejemben.
Titkok rengenek
súlyos hasábokban.
Még nem ébredek föl.
Halálos lenne
e méreg.
Álomliánok kúsznak
rajtam végig.
Fájnak és szépek.
A pillanat örök…
S az örök csak
egy pillanat.
A múltból merítem
a halált,
a jöv?b?l
az életet.
Te a mához tartozol.
Engedd, hogy
melletted
kiálthassam,
amit még soha talán:
Carpe diem!
Mint törött tükör
darabokra hulljak!
Ám lágyan harsogó
tündérkacajom
borítsa be a vágyat,
hogy a mélység
mégis rejtve
maradjon!
