Megrendülten vált
ruhát,
remeg minden lépte.
Színes szoknyája
szennyesszürke,
álomfátyla
feketefakó.
Mert mindenüvé
elzarándokolt,
csak igaz önmagát
kerülte.
S most reng?rángás
dobálja,
könyörsóhaj
fullasztja:
Gyógyító örök ?rz?m,
ölelésed megnyugvás.
Nincs már varázser?m,
lélegzetem fogytán
és…
egyetlen szavadra
térdre omlanék,
mint egy jól célzott
álmos omladék.
Emelj magadhoz kérlek!
Sz?njön meg a szenvedés
és…
ne érezzek szégyent,
amiért
szeretlek téged!
