Csak ellep a posztó.
Vörös szepl?,
Vigasztaló alkonya
Dereng? holdudvaromban,
A kéz mely besz?,
Lassan,
Hálómban vonaglottam
Fekete özvegyem…
– Intenél?
Belül tombol a hóvihar,
Kívül semmi tél.
Az ablakom fázik.
Kéken ázom.
Kartotékok, a párkány
Angyal és sárkány!
– Lassan valóban búcsúznom kell.
Utolértél, szívem agyon ver,
Halkan,
Magamba maradva
Véres ujjbegyembe varrva:
– Öltél és kész!
Most kalapot vesz, ordibál:
– Öltözz, menjél!
Még visszahangzik majd,
Soká hallom,
Ha magamba nézek.
Tán csak a halál halkítja el.
Elmenekülni támad kedvem,
Magába a napba.
Hogy égessen!
Hogy holnaptól
Hamumat szitálja a felh?;
Lebeg? tetemem oltsa,
Vagy b?röm legyen nyakán
Takaró gyolcsa.
Nem az vagyok ismét.
Vagy csak nem ott.
Nem akkor, vagy simán sehol.
Botanikuskén guggolok
Virágzó álmaim maradványán,
Tündérmesém véres kudarc.
Csókom maró gúny.
Kezem maga az arc,
Szemem sekélyes bogárja
Mélyen tenyerembe néz,
Testem egésze fejet hajt…
Legutóbbi módosítás: 2009.10.13. @ 20:19 :: Szendrői Csaba
