Thököly Vajk : A kedvenc színem

Nyomtatás

Tanár úr! Önnek mi a kedvenc színe?

Kérdezte tőlem egy gyerek engem nézve,

S nem tudtam mit szóljak, hogy igaz legyen,

A válaszra várva magamtól, gondolkodtam ezen.

A zöld, ha főben vagyok s benne lefekszem,

A kék, ha az eget bámulom szelíden,

A vörös, ha rózsáim közt sétálok csendesen,

A sárga, ha búzából van az asztalon kenyerem,

A fekete, ha gyászban megállok a sír mellett,

A fehér, ha a békét hirdetem szívemben,

A barna, ha az ősz derekán egy tölgyerdőben állok,

A szürke, ha fülemben énekelnek a csalogányok,

A lila, ha tavasszal ibolyát keresve a dombon kúszok,

Az áttetsző, ha télen a jégen, a Berettyó medrében csúszok,

A piros mikor nézem s érzem, hogy cseppen a vérem,

S az ember színe, szíve,  mely bennem a vezérem.

Nincs olyan szín, nincs olyan szó, mi messze lenne tőlem,

Így festett kép a lét, mi bennem van, s a kőben,

Mely olyan, mint az ember, fekete, fehér vagy sárga,

Mit sem számít ím ez, ha a szívnek nincs gazdája.

Tanár úr! Mondja már, nincsen kedvenc színe?

Mosolyom kinyílott s szemem szirmát nézve,

Válaszoltam hangosan, hogy hallja mindenki:

A kedvenc színem a szív színe, amit a lélek festett ki.