…És akkor Gábriel arkangyal az Úr parancsára megkereste Kovács János 2003-ban elhunyt budapesti lakost a hírrel: halálával tévedés történt, ezért soron kívül fel fog támadni. (Kovács János nem volt éppen jókedvében, halálakor a mobiltelefonját is vele temették, ami alája csúszott, így már hat éve feküdt rajta, nyomta nagyon a derekát.)
— Gábriel szól hozzád, János testvér, készülj a feltámadásra, bizony mondom néked, ma éjjel megnyílik sírod.
— Igen? Rehabilitálnátok hat év után? És ezt egy másodvonalbéli küldönc közli?
— Nagyon sajnáljuk, igazából még nem kéne itt lenned, adminisztratív tévedés történt, de erőben, megdicsőülve térhetsz meg szeretteidhez. Nem vagyok másodvonalbéli, én az angyalok vezére lennék, az Úr szeretetteljes üdvözletével.
— Megdicsőülve? A feleségem azóta összeállt azzal a Vozsenyákkal, most majd feküdjek középre? Szép kis megdicsőülés.
— Vozsenyákkal már előtte is, mindenki tudta, csak te nem, de intézkedni fogunk, holnapra elhidegülnek egymástól.
— Az kevés! Vágjátok le neki!
— Ej, János, János, miért kívánnál ilyen rosszat felebarátodnak?
— Neki? Az asszonynak. Különben sem stimmel ez az egész. Rettenetesen fájt a lábam a vége felé, igaz, miután levágták, már nem annyira. Rossz volt a vérképem, homályosan láttam a bal szememre, és állandóan ideges voltam. Most kezdjem mindezt elölről? Nyögjek a kórházi ágyon a kárörvendő barátok által hozott száraz mignonok között?
— Mondom, János testvér: erőben, megdicsőülve…
— Jó, akkor huszonöt éves akarok lenni, akkor erős voltam, de az ötvennel kombinálva, amikorra főosztályvezetővé neveztek ki. És harmincnégy is, mert a Sárikát meg a Pirit akkortájt részesítettem kegyeimben teljesen megdicsőülve.
— Azt nem lehet. Olyan korú leszel, mint amikor meghaltál, de a betegségek nélkül. Esetleg még a bal szemed korrigálhatjuk, az idegeskedéshez viszont semmi közünk, miért loptad el azt a fél teherautó ballábas gumicsizmát? Persze, hogy még a halálos ágyadon is ideges voltál, féltél a lebukástól.
— Miért, miért? Mert már volt egy fél teherautó ballábas, így lett egy teljes teherautóval.
— Lopni bűn!
— Igen? De mi már itten mindent előre megbűnhődtünk, múltat, jövendőt, mindent.
— De miért ballábast?
— Mert a jobblábast ellopta a Szabó. Lehetett volna csereberélni.
— Már nem lehet, azzal fűtött idáig a Vozsenyák.
— A piszkos kommunista! Még ezt is elhappolta. Ilyenek ezek a volt MSZMP-sek.
— De mintha te is az lettél volna…
— Én csakis beépült ellenzéki voltam, és belülről gyengítettem a rendszert.
— Főként, miután párttitkár lettél az Üzemben.
— Most ilyen pitiáner piszkálódásokkal jössz? Ezért küldtek? Tudod mit? Mondd meg odafent, hogy küldjék a Szűz Máriát, magyar vagyok, ő a magyarok Nagyasszonya.
— Meg a csecseneké, a finneké, a belgáké, a voguloké, soroljam hány nép tekinti magáénak?
— Lehet, hogy ők is magyarok, de mi sokkal magyarabbak vagyunk. De tudod mit? Megegyezhetünk. II. Ramszesz akarok lenni, úgy tudom, nyolcvanhét gyereke volt, kicsit még hozzábütykölnék.
— Szó sem lehet róla. Csakis Kovács Jánosként támadhatsz fel.
— Jó, akkor két részletben. Először a jövő héten, hogy megnézzem a lottószámokat, aztán meg holnap, hogy kitölthessek egy szelvényt. Meg kell értened, mindenféle kiadásaim voltak mostanában, különben is ti tévedtetek, hát kérdeztetek róla, hogy akarok-e meghalni?
— A jó büdös kur… Ó, bocsáss meg, Uram, mindig ez van a magyarokkal, nemhogy örülnének, minden kákán csomót keresnek. Ha egy francia feltámad, fütyörészve szalad ki a kapun inni, ha egy német, akkor rögtön megy vissza dolgozni, ha egy brit, akkor ásítozva hazamegy aludni, ha egy olasz, az szalad imádkozni a Madonnához, csak ezek a magyarok okoskodnak mindig.
— Én okoskodok? Én? Te jöttél ide, én remekül elvoltam magamban.
— Kovács! Akarsz feltámadni, vagy nem?
— Jó, ha annyira odavagytok, rendben, de kárpótlást kérek. Legalább 100 milliót, akkor maradhat a Vozsenyák is a feleségemmel.
— Azt nem lehet, de be tudunk tenni egy evangélikus szeretetházba, ott mindened meglenne. Dolgoznod sem kéne, munkát ebben a válságos időben úgysem tudunk ígérni.
— Igen? Hát, amikor meghaltam, nagyon is jól ment az országnak, fellendülés volt, volt munkám, majd akkor szóljatok, ha megint így lesz, ha majd jól élünk. Úgy, mint mondjuk a svédek.
— Igen? Akkor? Na, akkor szépen megvárod az utolsó ítéletet.
Legutóbbi módosítás: 2009.10.20. @ 13:20 :: Torjay Attila