— Hm, hol is találtad?
— Tulajdonképpen ő talált meg engem, barlangászás közben kibontottunk egy ősidők óta elzáródott részt, az első, amit megláttam ez a micsoda volt.
— Hogy kerülhetett oda?
— A fene tudja. Nyitva volt, a fedele pedig mellette az írással, rögtön elkezdtem böngészni, de pár perc múlva feladtam, betettem a hátizsákba, nem látták meg a többiek. Itthon tüzetesen megnéztem a kapszulát is, akkor döbbentem rá, hogy valami ismeretlen fémkerámia, elvittem egy barátomhoz, ahol van spektrométer, de nem tudták azonosítani az anyagot. Ez után kezdtem az írást böngészni, illetve csak feltételeztem, hogy írás. Semmire sem jutottam, azt voltam csak képes kideríteni, hogy semmi köze a fonetikus írásokhoz, talán leginkább egy bináris kódra emlékeztet. Meguntam, és a fényképét elküldtem a Drezdai Egyetemre, ott bérmunkában foglalkoznak ismeretlen írások kikódolásával. Vagy két hónapig csend volt, aztán visszaküldték, nem tudtak mit kezdeni vele, sőt ledorongoltak, hogy ne szórakozzak velük. Akkor kezdtem el beleásni magam a kódfejtésbe. Úgy a II. világháborútól kezdve sok-sok anyag elérhető. Teljesen mániákus lettem, feltettem, hogy azért is megfejtem. Persze nem sikerült, de annyit jártam a Védelmi Minisztérium kódfejtőinek a nyakára, hogy ők is kezdtek érdeklődni. Aztán amikor felajánlottam a teljes havi fizetésemmel egyenértékű sört jutalmul, komolyan nekiláttak. Persze nekik könnyű, ezek egy nemzetközi szakmai bagázs, szokták segíteni egymást Egy hét múlva hozták a megoldást, azzal, hogy folytassam magam, nekik sörözhetnékjük van. Végül is a Pentagon szuper dekódolóprogramjával sikerült, ott bukott ki, hogy nem is bináris, hanem trináris elrendezés, az igen és nem kódok mellett van még egy úgynevezett fontossági kódjel. Minden esetre adták a megoldást, onnét vagy két hónap volt, mire végig mindent lefordítottam. Hát nagyon-nagyon furcsa.
— Igen? Mi?
— Ne szólj közbe, elkezdem: Olyasmi, mint egy levél. A feladó üdvözli a megtalálót, és mivel a lefordítás miatt feltételezi a magas fokú intelligenciát, tömören leírja a lényeget. Sok mindent nem értek benne, például azt, hogy honnét érkezett. Ott van, meg van határozva, de mégis érthetetlen. Feltételezhetően végtelen messziről jött, valami lakott bolygóról, a nevét leírja, de az semmit sem mond. Nem érthető az írás készítésének időpontja sem, hivatkozik valami dringuláris időszámításra, de ez szintén azonosíthatatlan. A lényeg azért nagyon is érthető. Ezek szerint fejlett civilizációjuknak befellegzett azon a bolygón, rövid idejük van hátra. Ahogy kiveszem a lényeget, a túlnépesedéssel, energia háztartással, meg ezzel kapcsolatban a légkörrel volt valami probléma, kezdett elszivárogni vagy mi, és nem találták az ellenszerét, sem menekülési lehetőséget. Azt látták, hogy hamarosan minden élet ki fog veszni, és az akkori technikai fejlettségük nem tette lehetővé a tömeges menekülést valahová az űrbe. Akkor kezdték el ezeket, a fémkerámia kapszulákat gyártani, mikroorganizmusokat helyeztek el bennük, tudva, hogy szinte végtelen ideig képesek életben maradni. Valami rakétaszerűségekkel sok irányba elküldték őket, feltételezve, hogy némelyik talán olyan bolygón landol, ahol kiszabadulva szaporodni, fejlődni lesznek képesek, így ha primitív módon ugyan, de mégis képesek lesznek az életet továbbadni.
— Húha, ezek szerint mi itten UFO-k vagyunk?
— Hát úgy néz ki, hogy csak landolt egy ilyen kapszula egy megfelelő bolygón, és az a Föld volt. Nyilván millió évek alatt fejlődött ki a mai élet, ami, a jó fene tudja honnét is utazott ide.
— De hát ez szenzációs dolog, miért nem írnak róla az újságok?
— Az Akadémia tovább bogarászta az ENSZ bevonásával, és valami összefüggést találtak benne ide vonatkozólag ezzel az energiával meg levegőelszökéssel kapcsolatban, titokká nyilvánították. Meg kellett esküdnöm, hogy nem szólok róla senkinek, de hát nekem már úgy is mindegy, túl sok már nem lehet hátra, legalább tovább adom.
— És nekem adod az eredeti kapszulát is?
— Az nem az eredeti, hanem utángyártás, kértem egyet emlékbe.
— Utángyártás? Úristen, most kapcsolok, ezek úgy gondolják, hogy nekünk is végünk.
— Igen. Százszámra készítették őket egy titkos ENSZ bizottság részére, végül is az eredeti írással együtt, úgy gondolták, hogy ha mi meg tudtuk fejteni, akkor majd továbbküldve másoknak is sikerül valahol, valamikor. A hordozórakétákat is gyártatják, hamarosan indul a projekt, mikroorganizmusok a világűr ismeretlen pontjai felé, aztán hogy mi lesz, nem tudom, de nekem úgyis mindegy. Nem tudnak mit kezdeni az áttétekkel, loptam egy csomó vérnyomáscsökkentő gyógyszert, ma este mind megeszem. Nem, ne mondj semmit, azt hiszem, még így is én járok jobban.
Legutóbbi módosítás: 2009.10.12. @ 09:46 :: Torjay Attila