Tegnap hajnalban, a hatodik emeleten lévő párizsi lakása ablaka alatt találtak rá az íróra, jelenleg nem tudni, hogy kiesett az ablakon, vagy pedig kisegítették onnét, azaz valami bűntény áldozata lett. Inkább az utóbbi valószínű, hiszen barátai, ismerősei egyöntetűen állítják, „Burtie-nek” semmi oka nem lett volna öngyilkosságra, nagyon is jól érezte magát a bőrében. Harmadik feleségével csendesen éldegéltek könyvei honoráriumából, illetve felesége egyetemi tanári fizetéséből. Évek óta nem lehetett hallani felőle, pedig annak idején jócskán tele volt vele a bulvársajtó. Lehiggadt, kicsit megöregedett, sőt azt lehetett hallani felőle, hogy a valahai ifjúsági forradalmár és fő polgárpukkasztó rendszeresen misére jár.
Ezt azért a fene sem gondolta volna róla, úgy látszik, mindig-mindig beigazolódik a szakállas mondás: semmi sem állandó, csupán a változás.
Kurt Burtstein egyszerű, szürke kis polgárpukkasztó egyetemistából az 1968-as párizsi diáklázadással lett nemzeti hős, és újságfőcím, amikor előre beharangozva az ún. „délutáni sexmeating” alkalmából egymás után hét fiatal lányt tett boldoggá. Nem egyedül kezdett a délutáni foglalatossághoz, előre meghirdetett dolog volt a szexuális forradalom keretén belül. Illetve inkább azt feszegetve.
Fene tudja, kinek jutott eszébe, mindenesetre a Sorbonne-on kézről kézre járt a felhívás, ami az említett forradalmi eseményre invitálta a nagyérdemű diákforradalmárokat, hát vagy kiemelkedő teljesítmény aspirációra, vagy ugye egyszerű, mezei szurkolónak. Természetesen csakis a Tudományos Diákkör keretén belül, nevezetesen: vajon hányszor lehet egymás után, megszakítatlanul? Persze nem csak a párizsi diákforradalmárság értesült a nagyszerű eseményről, hanem a Rendőrség is, ettől kezdve aztán két szálon szerveződött a dolog, az egyik egy fal eseményre a meghirdetett színhelyen, és a valódi sexmeatingre egy más titkos ponton, amire nem várták a rendőröket.
A meghirdetett helyre az esemény előtt két órával már nem lehetett eljutni, újságírók, tévék, röhögő kíváncsiak és rendőrök torlaszolták el a környéket. Ahol aztán a meghirdetett időpontban Mao képe alatt, indiai zenével kísért meditáció kezdődött. Az újságírók, tévék, rendőrök, röhögő kíváncsiak egy darabig lestek, aztán csak leesett a tantusz: itten pedig jól át lettek hegedülve, így savanyú képpel, lassan elszéledt mindenki otthagyva az indiai zenére meditálókat, akik addigra már röhögve meditáltak. A nagy kínai bakugrás vezetőjének mosolygó képe alatt.
Ugyanis a másik helyszínen megtörtént a nagy esemény, és addigra az önkéntes olimpikonok teljesítménye is kiderült. Egyértelműen az írónak készülő Burstein nyert héttel, a második csak ötre volt képes, a harmadikat nem is jegyezték. Sokáig nyilván nem lehetett titok az ügy, Bursteinéket megrohanta a bulvársajtó, hetekig azon csemegézett Franciaország. Hiába, nagy szó a forradalom. Híre még Magyarországra is eljutott a Szabad Európa Rádiónak köszönhetően, itt azon vigyorgott mindenki: ni, hát nem lemaradt a vessző a keresztnevéről?
Az egetverő rekord után a címére hetekig özönlöttek különböző nők ajánlatai, mellékesen kirúgták az egyetemről, és addig macerálta a rendőrség, amíg Hollandiába költözött egy időre, ahol a helyi hippik és egyéb vitézek tárt karokkal várták. Ott egy darabig zenéléssel próbálkozott nem sok sikerrel, aztán megírta első könyvét. A címét nem nehéz kitalálni: Sexmeating. Ebben említés történik a nagyszerű rekordról, a lányokhoz főződő viszonyáról, és arról, hogy mit reggelizett aznap. És hát a diákforradalomról is. Ez után aztán nemsokára „rendes” író lett, sőt állandó forgatókönyvírója a TSF2-es francia tévécsatornának is.
Rég volt a nagyszerű meating, azóta a polgárpukkasztóból író, templomlátogató kispolgár lett, és hát úgy néz ki, hogy a végére még a repüléssel is megpróbálkozott. Az a hétszeres rekord, amire összefutott a bulvársajtó krémje, és örök hírnevet szerzett neki, már úgy se nagyon menne.
Nyugodjon békében. Hetediziglen.
szerkesztette: Nagyajtai Kovács Zsolt – 2009. október 11., vasárnap, 06:35
Legutóbbi módosítás: 2009.10.11. @ 04:35 :: Torjay Attila