A déli órákban elég kevesen voltak a bankfiók épületében. Három férfi tanakodott a bank el?tt. Megvárták, amíg senki sem tartózkodott a bejárat közelében, maszkot húztak a fejükre, majd pisztolyt rántva léptek be a bank épületébe. Amíg bal oldali férfi a fegyveres ?rre fogta a fegyvert és lefegyverezte, addig a középs? elüvöltötte magát.
– Mindenki hasra, senki ne moccanjon, mert lövök!
A harmadik a pultnál ül?höz lépett, ráfogta a fegyvert, s rászólt.
– Nehogy be merd indítani a riasztót, ha kedves az életed! S mindenkit lelövünk, nemcsak téged! Tedd be ide a készpénzt! – nyújtott át egy zsákot. – Az egészet!
A lefegyverzett ?r is hamar a földre került. Az addig vele foglalatoskodó bankrabló körülnézett. Meglátott a földön egy nyitott mobiltelefont. El?ször utána akart lépni, majd meggondolta magát. Hátat kellett volna fordítania egyeseknek.
– Lökd ide a könyököddel! – szólt rá az egyik férfira.
A földön fekv?ket végig szemmel tartva felvette a telefont. Ránézett. Hat perce kezd?dött a beszélgetés. „Végig nyitva volt!” – állapította meg, majd lezárta.
– Kié ez a telefon? – üvöltötte el magát.
– Az enyém. Elejtettem, amikor… – szólalt meg egy halálra rémült n?i hang a földön. – Ne bántson! Épp az öcsémmel beszélgettem, amikor… Azonnal szót fogadtam! Ne bántson! Könyörgöm! Ne bántson!
– Vedd el a zsákot, s ami benne van! T?njünk el! Azonnal itt lesz a rend?rség! – üvöltötte el magát a bankrabló.
Amint megkapták a csomagot, hátrálni kezdtek az ajtó felé. De nem jutottak ki. Kintr?l rend?rautók vijjogása zavarta meg a negyed csendjét. Az els?nek érkez? rend?rautó pont a kocsijuk mellett állt meg. Hamarosan még három rend?rautó jelent meg.
– Francba! Elkéstünk. B terv! Túszok! – szólt rá társaira a bankrabló, aki a telefont is felfedezte. Láthatóan ? volt a f?nök. – Álljon fel! – szólt rá egyik n?re. – Kezeit tartsa föl! – ragadta meg hátulról a blúzát.
– Adják meg magukat. Körbe vannak kerítve! – hallatszott kintr?l egy megafonból. – Semmi esélyük a menekülésre!
A bankrabló, maga el?tt tolva a fiatal n?t, kinyitotta az ajtót. A n? halántékához tartva a pisztolyt kiszólt a rend?röknek:
– Tíz túszunk van. Tíz percet adok, hogy a rend?rautók elt?njenek a láthatárról. Ha tíz perc után még rend?rautót látok, kihozom az els? túszt, és itt az ajtóban lelövöm! Ha bármilyen gyanús mozgást észlelünk, egy túszt lelövünk! Ha a rend?rautók elt?ntek a láthatárról, közlöm a további feltételeimet! – kiáltotta, majd behúzta a n?t, s becsukta az ajtót. A n?t ismét a földre lökte.
Véget nem ér? percek következtek. Úgy öt perc múlva törte meg az egyik férfi a csendet, még a fejét se emelve fel a földr?l.
– Nagyon hideg a padlócsempe. Lehet, órákig itt kell ülnünk. Még ha azonnal teljesíti is a rend?rség a kéréseiket, akkor is id?be telik. Látja, senki sem mozdult. Pénzt jöttünk kivenni, vagy betenni. Egyszer? állampolgárok vagyunk. Kooperálni fogunk. Engedje meg, hogy üljünk fel törökülésbe, vagy térdeljük fel. Baj van a prosztatámmal.
– Kérjük! Nagyon szépen kérem! – szólalt meg egy n? is. – Egyenként fogunk felülni, s nem teszünk hirtelen mozdulatot. De kérjük, engedjék meg! ?k is széken ülnek – utalt az alkalmazottakra, kire egyik bankrabló ügyelt fel.
Megszólalt az egyik maroktelefon.
– Ne nyúlj hozzá! – rivallt rá a tulajdonosra.
Eltelt még egy perc. Az egyik banki telefon kezdett csöngetni.
– Vedd fel, zárd le, majd tedd mellé!
A banki alkalmazott azonnal eleget tett a kérésnek.
– Látja, mindenki szót fogad! Kérem… – szólalt meg a n? megint. – Ha a fal mellett ülünk, jobban szemmel is tarthatnak minket.
– Legyen – szólalt meg a bankrabló, aki láthatóan a f?nök volt, gyanakvó hangon. – Egyenként felültök, s a fal mell húzódtok. Abban a sorrendben, ahogyan mondom! Te! Majd te!
– Köszönjük! – rebegte a n?.
Többen is köszönetet suttogtak. Még eltelt két perc halálos csöndben. Illetve, csak bent volt halálos csönd, mert a megafonból felhangzott többször is:
– Tegye vissza a kagylót a helyére, hogy felhívhassuk, s tárgyalhassunk!
– Ezeknek eszük ágában sincs távozni – nézett ki a f?nök ingerülten az üvegajtón – Meggy?z? érv kell nekik? Megkapják! – fogta meg az egyik fiatal n? karját, s hátracsavarta, majd lökni kezdte az ajtó felé.
– Senki se mozduljon! – üvöltötte az egyik társa.
– Neee! Neeee! – visított a n?.
A lábát megpróbálta megfeszíteni. Szabad karjával a háta mögött lev? férfiba kapaszkodott. Ám az er?sebb volt, csak lökdöste el?re.
A rend?rhadnagy az autó fedezékéb?l adta ki utasításait. A járókel?k egy része fejvesztve menekült, mások meg épp ellenkez?leg, valami mögött megbújva kíváncsiskodtak, s próbáltak stratégiailag minél jobb pozíciót elfoglalni. Beletelt legalább öt percbe, míg kiürült a tér. Akkor jutott oda, hogy felhívja a parancsnokát.
Rohamrend?röket, mesterlövészeket, ment?t és tárgyaló pszichológust kért. A parancsnok határozott volt. Nem vonulnak vissza. Tárgyaljon, húzza az id?t, ameddig a rohamrend?rök felzárkóznak. Sikerült megszerezni a bank telefonszámát. Felhívta, de hallatszott, amint felveszik, majd lezárják. Ismét tárcsázta a számot, de foglalt maradt. Mellé tették – döbbent rá.
– Tegye vissza a kagylót a helyére, hogy felhívhassuk, s tárgyalhassunk! – szólt bele a megafonba többször is. Hiába. Órájára nézett. „Még egy fél perc, s letelik a tíz perc. Ha kilép, megpróbálok tárgyalni vele!” – döntött. Szíve a torkában dobogott. Még sohase volt ilyen helyzetben. Vajon hány áldozat lesz? Érezte mekkora felel?sség a vállán. Szíve úgy dobolt, hogy majd kiugrott a helyéb?l. A bank ajtaja hirtelen kinyílt, Egy hátracsavart karú n? jelent meg rajta.
Hirtelen lövés dördült, majd szinte egyszerre még három. A n? kiesett az ajtó elé. Háta csupa vér volt. Az öncsukódó ajtó nem tudott bezáródni a földön fekv? n? miatt. „Úristen…” – fagyott meg a vér a rend?rhadnagy ereiben. Majd magához térve elkiáltotta magát:
– Ne l?jetek! Senki se l?jön, amíg parancsot nem adok!
De hát nem is volt kibe. Csak a véresen fekv? n? volt látható. „Vajon hány halott van a bankban? S mi történhetett? Hiszen arról volt szó, hogy csak egy túszt végeznek ki. Talán valamelyik hozzátartozó a védelmére akart kelni, s beleeresztettek három golyót? De túl gyors egymásutánban csattant el a három lövés. Nem jöhetett egy pisztolyból!” – A rend?rhadnagy agya turbóra kapcsolva dolgozott. „Mégis vissza kellene vonulni. A rend?rf?nök könnyen beszél, nem el?tte lövik le sorra az ártatlan polgárokat!” – dohogott. „S persze ez az én fejemen fog csattanni.” Már a szájához emelte a megafont, amikor eszébe villant, hogy a bankrablóknak most valamilyen követeléssel kell el?állniuk. „Az még megvárom, de kiadom a visszavonulásra parancsot, hátrább vonulunk legalább valamivel. De miért nem csukják be az ajtót a n? holtteste mögött?”
Ekkor vette észre, hogy a földön fekv? véres hátú n? feje megmozdul. Lassú mozdulattal nézett be a bankba. Majd oldalra pillantott, gyorsabban mozgatva fejét. A hadnagy ekkor vette észre a n? mellett fekv? pisztolyt. A n? keze lassan kúszott a pisztoly felé, miközben a tekintete megint a bankba irányult, végül el?re tekintett, ahol a rend?rök voltak.
– Ne l?jenek! – s lassan feltette a kezét a tarkójára.
– Ne menjenek ki! – hallatszott egy férfihang a bankból. Bent élénk mozgolódás látszott. – A rend?rök l?hetnek!
– Senki se l?jön! – szólt bele ismét a rend?rhadnagy a megafonba elképedve. Mi történik itt?
– Iván! – kiáltott fel kétségbeesetten a véres n?, felugorva földr?l, s elt?nt a mögötte becsapódó bankajtó mögött. „Egy súlyosan sebesült hogyan tud így felugrani?” – képedt el a hadnagy. „Itt valami színjáték folyik! Miféle aljas trükköt eszeltek ki ezek, hogy megmeneküljenek?”
– Ne l?jenek! A bank alkalmazottja vagyok! – kiáltott ki egy n?i hang. – Kijövök!
– Álljon meg feltartott kézzel az ajtó el?tt! – szólt bele a hadnagy a megafonba.
Megjelent egy n? a bank egyenruhájában. Feltartott kézzel.
– Ne állj fel! – kiáltott rá a hadnagy az egyik rend?rre. Trükk lehet! Lehet beöltözött az egyik rabló!
– Ismerem a n?t – szólt oda a rend?r a hadnagynak. – Itt tartom a pénzem! A bankalkalmazott csak nézett, hogy hogyan tegyen eleget a parancsnak, hogy ne álljon fel, hiszen ? már áll. Habozva állt meg az ajtóban. Végül megszólalt.
– A bankrablásnak vége! A három rabló halott! Van egy sebesült, nem súlyos! Ki akarnak az emberek jönni!
– Senki ne mozduljon! – üvöltötte el magát a hadnagy. – Lehet megzsarolták, hogy ezt mondja! – Majd a megafonba szólt. – Jöjjön ide feltartott kézzel! Addig mindenki a bankban marad!
Lassan teltek a másodpercek. Egy rend?rn? megmotozta a bankalkalmazottat.
– Tiszta! – jelentette.
– A pénzt visszakaptuk, még nem tudtuk megszámolni. A fegyverek, mind a hét, az ?rnél vannak.
– Mind a hét? – nézett bambán a hadnagy.
– Igen. Az ?ré a sajátja, a három halott rablóé, a n?é, aki az ajtón kiesett a lövés után, és a két társáé, akik megmentettek a bankrablástól.
– De hogy történt?
– Amikor az egyik bankrabló, aki feltehet?en a f?nök volt, ráfogta az ajtóban a n?re a pisztolyt, a n?nek az egyik társa lel?tte, majd azonnal az egyik bankrablót, aki még visszal?tt ugyan, de csak a karját találta el. Ugyanabban a pillanatban a n? másik társa a harmadik rablót l?tte le. A n? most a sérült ismer?sét gondozza.
– Mint a giccses vadnyugati filmekben – morogta a rend?rhadnagy maga elé hitetlenkedve.
– Az ?r vagyok! Itt van nálam ebben a zacskóban minden fegyver! Az enyém is! – szólt ki egy férfihang majd kinyújtott az ajtón egy átlátszó polietilén zacskót. – Kijöhetek?
– Ki, de csak egyedül! Félúton álljon meg, és tegye le a csomagot, majd anélkül jöjjön ide. Mi elvesszük a csomagot és ellen?rizzük.
A zacskóban ott volt a hét fegyver.
– Szagolja meg! Azokból jött a négy lövés – mondta az ?r, miközben megmotozták. – Higgye el, minden rendben, bármilyen hihetetlen.
– Egyenként jöjjenek ki! Mindenkit megmotozni, igazoltatni, s ne mennek el, amíg nem tesznek vallomást! Három ember meghalt, s bankrablási kísérlet volt! Tudnunk kell pontosan, mi történt!
Sorban jöttek ki a bankban tartózkodók. Vallomásuk egyezett. A rend?rök behatoltak a bankba, mindent rendben találtak. A hadnagy megadta az engedélyt a közlekedés helyreállítására. Körülnézett. A háta mögött a bankigazgató az alkalmazottjával beszélgetett.
– Mennyi pénzt vittek volna el hozzávet?legesen a bankfiókból? – kérdezte az alkalmazottját.
– Pontosan nem tudom, nem számoltuk meg, de lehetett ott kábé háromszáz-ötszázezer lej. A kasszákat nem nyittaták ki, mert megjelent a rend?rség.
– Annak a tíz százaléka… – számolgatott félhangosan a bankigazgató. Majd a rend?rhadnagyhoz fordult.
– Szeretném a h?söknek személyesen megköszönni, s felajánlani nekik fejenként 10000 lej jutalmat.
– Csak tessék! – adta meg a hadnagy az engedélyt. Ott várakoznak, hogy a vallomásukat vegyük fel a jegyz?könyvbe. Az az id?sebb férfi, az fiatal n?, aki felt?n?en hasonlít rá, s a sebesült férfi, akivel a n? össze van ölelkezve.
A hadnagy néhány lépésr?l figyelte a jelenetet.
– Mondja, hogy merte el?venni a fegyverét? Hiszen nem tudhatta, hogy társa is ugyanabban a pillanatban megteszi – fordult a sebesülthöz.
– Amikor Verát életveszélyben láttam, az apjára pillantottam. Szemével intett nekem. S l?ttem. Nem volt más választásom. Lel?tte volna, hogy példát statuáljon.
– S miért volt véletlenül fegyver önöknél? – lépett közelebb a hadnagy is.
– Van fegyverviselési engedélyem. – Nyugalmazott katonatiszt vagyok – szólt közbe az id?sebb férfi.
– Nekünk is. Biatlonisták vagyunk mindketten. – mondta a fiatal férfi is.
– Megszaporodtak a rablások! Amint látja, itt az él? példa – avatkozott bele a n? is. – Veszélyes dolog sok pénzt magadnál hordani.
– Cs?re töltve – nézett rájuk szórós szemekkel a rend?rhadnagy. – S mennyi pénz akartak kivenni a számlájukról?
– Ez tudtommal banki titok – vette át a szót a fiatalabbik férfi.
– Ugye maguk is ki akarták rabolni a bankot? Csak ezek megel?zték!
– Van rá bizonyítéka?
Legutóbbi módosítás: 2009.10.07. @ 08:52 :: Vandra Attila