Uram, kérlek, tegyél csodát!
Hosszabbítsd meg az asztalod!
Ezt, az utolsó vacsorát,
Veled hadd töltsem Uram!
Ígérem csendben elleszek,
arcomra ájtatos maszkot teszek,
elrejtem majd, Uram, el?tted,
minden benned megélt, kétkedésemet.
Elhallgatom szerzett hitem.
Jó és rossz irányba,
belém kövült sok tévedésem,
és megfeledkezek majd arról is,
tudsz, amúgy is mindent!
Uram, lesem majd az arcod!
Szemembe vésem, ahogy
kezed áldásra tartod, törsz kenyérb?l,
emelsz kupát.
Az étkezés el?tt, ha engeded,
én mosom meg majd a lábad!
Asztalodra ezernyi Évám
dolgos kezével font abroszt teszek,
s az étkeket, pazar tálalásban,
hatvan évemben elrendelt futásban
felszedett tudás szerint tálalom.
Nem nézem majd a társaságod!
Ha kívánod, láthatatlan is leszek.
Fejemre, kirótt útjaimból
kincsként maradt daróc csuklyát vetek,
s meghúzom jól, magam alatta!
Nem kérek kegyként elszámoltatást,
egyénre szabva.
Én sem tartok Neked elszámolást.
Se mást.
Uram, kiismertelek.
Adsz, és két kézzel elveszed,
ha adtál.
Próbákra alkalmatlant,
sok megmérettetésben magamra hagytál:
Boldoguljak, ahogy tudok!
Én, tiszttel megfeleltem.
Igaz, nem magamnak, csak Neked!
Nagy nap
lesz,
ha asztalodhoz engedsz!
Egy,
s nem is közös vacsorára!
Aztán?
Majd éhen veszek,
ahogy kell!
Dics?ségedre, Uram!
P.S.
Kérlek, ne feledd! Az iskarióti, a kedvenc,
elárul holnap is, újra-újra!
-csataloo-
BGJ.2009.11.10.
Legutóbbi módosítás: 2009.11.10. @ 14:13 :: Balog Gábor -csataloo
