Fura dolog, de mégis szentigaz volt,
mint libapásztor lelkemnek a mennybolt,
mit jóanyám, hogy nyáreleje teljen,
az elvégzendők között tartott fejben,
nagy kincs volt téli hidegben a párna,
még akkor is, ha tizenkét lúd bánta,
nap-napra múlt, és mit ösztöne láttat,
úgy szedte lába közé a libákat,
én ma sem értem tisztán az egészet,
de látta, hogy a szárnyak összeérnek,
és tudta, ha a toll a tollal táncol,
vagy leszedi, vagy kihullik magától,
a lúd is, mint a gyapjú vesztett birka,
nőtt újat, hogy a telet majd kibírja,
meg frissek lettek, futósabb a lábuk,
még ma is féltőn bámulok utánuk,
mert pelyhesként a darát, hogy csak nyeljen,
már késsel metszett csalánnal kevertem,
a tilosban is csőröztettem őket,
és szépek lettek, hófehérre nőttek,
jaj, Istenem, egy csatak volt az óluk,
de mégis büszkén elmélkedem róluk,
a por, a dölyfük most is odaláncol,
és alig látszom ki a gágogásból.
Legutóbbi módosítás: 2009.11.03. @ 08:07 :: Böröczki Mihály - Mityka
