Az öregasszony szobájában, közvetlenül az ajtó mellett,
egy műanyag Szűz Mária lógott, alatta – pontosan illesztve
a talapzathoz – egy szenteltvíztartó.
Az már teljesen bizonytalan, hogy a befelé nyíló ajtó
eltakarta-e, vagy fényt dobott rá.
Sohasem láttam, hogy száraz ujjait illendően belemártotta
volna, de az ujjak és a szenteltvíztartó valahogy mégis
összetartoztak.
A szentképekre – pedig régidőtől porosodtak a falon – már
sehogyan sem emlékszem.
Tudom még, hogy a szoba is öreg volt.
Tehetetlenül ténfergett benne valami világosság,
állandóan összekeveredve a sarkokból, a szekrény alól,
és egyátalán a legváratlanabb helyekről kiszédelgő homállyal.
Az egyik sarokban vaskályha állt,
és nekem az volt az érzésem, hogy télen is állandó
hideget ont magából.
A kályha mellett, a lehető legközelebb hozzá – beletörődve
fontosságába – méltóságteljesen terpeszkedett
a priccs.
A belegyömöszölt szalmazsákot már gödrösre feküdték.
Úgy nézett ki, mint akit valamikor hanyattlöktek és
végérvényesen ott felejtették.
Itt látom leggyakrabban az öregasszonyt.
Ül, csak ül – bizonytalan nyugalomban, mintha mindig is
az előtte lévő pillanatban fejezett volna be valami fontosat,
figyelve máris a következőre, ami nélküle semmi,
de már vele is csak ugyanaz.
Ül, csak ül – hozzátapadva a homályhoz – olyan örökkévalóan,
mint a műanyag Szűz Mária a talapzatához illesztett
szenteltvíztartóval.
Az egész kép valahogy különös és szabálytalan.
De kitörölhetetlenül emlékezetembe vésődött
az a ki nem rajzolt egyenes,
ami az ablak és ölébe ejtett kezei között
feszült.
Legutóbbi módosítás: 2009.11.20. @ 10:00 :: Böröczki Mihály - Mityka
