Ritkán itta tisztán, marta a torkát az olcsó bor, a kommersz, lassan 60 éve. Koszos zubbonyából egy kétszázast lökött a pultra, majd görcsös ujjaival átfogta a poharat.
Az Öreg nem beszélt soha, megt?rt bolond volt, de valójában senki sem ismerte igazán. Szájához emelte a poharat, amikor tekintete megakadt a kezén. Igazi, munkától kérges ember keze… Szólni lett volna kedve, jelenr?l, tervekr?l, mégsem szólt, minek is, hisz neki csak múltja van. És kinek szólna?!
A feleségére gondolt, kedves teremtés, nagyon szereti. Egy újabb savanyú korty, vagy csak az emlék olyan elviselhetetlenül savanyú. Meghalt szegény, lassan tíz éve.
Újra a kezét nézte… Ugyanazok a bagószagú ujjak, amikkel reggelente szájához emeli a dekket, amikkel este a poharat markolja, és amikkel… Mindegy! Borzasztóan egyedül érezte magát. Most a poharat nézte… Legszívesebben a falhoz csapta volna, a poharat, az életet, mindegy. A megszokott mozdulattal újabb kétszázast tett a pultra. Várta, hogy vége legyen, vágyta már, hogy valami remélt isten porrá zúzza ezt a rohadt mókuskereket… De önkezével soha!
Intett a csaposnak, szódát kért. Ritkán itta tisztán…
Legutóbbi módosítás: 2009.11.08. @ 13:00 :: Csillag Tamás
