dudás sándor : KUNGL SÁNDORHOZ

Nyomtatás

                                                Sándorom, hát annyi év után

                                                teljesült, mi remény volt csupán,

                                                találkoztunk… Hajad immár ?sz,

                                                de lelked lobogása ismer?s,

                                                az értelem szemedb?l ki nem szökött!

                                                És egy érzés még mindig összeköt,

                                                minden nemesfémnél er?sebben:

                                                szerelmünk, hitünk a költészetben!

                                                Virágos alkony – boldog magánélet –

                                                elérted, Sándor, mit ember elérhet! –

                                                Életutamon a legf?bb van: a NINCS!

                                                De – bár törhet – tartson a gerinc!

                                                Zord világunk egyre törtet?bb;

                                                nem emberség dolga, hogy er?mb?l

                                                többre nem telt. Legyen bár kevés –

                                                megküzdött érte szellem és a kéz!

                                                Tápió menti futóhomokon

                                                lettem, mi lettem, szellem-?rtorony.

                                                Kálmánunk is lám, fénybe öltözött,

                                                együtt kószálunk csillagok között,

                                                s ha egy reggel holtan, kifosztva talál –

                                                könyvek ?riznek – mit nekünk a halál!