magához láncol
s nincs mi felold
-megdöbbent képpel
lesi a hold-
becsap csalárdul:
reményt igér,
aztán elárul,
álarcot cserél
szaggatja szívem,
s gúnnyal kacag,
t?le mellkasomban
csak jég marad
horzsolja b?röm,
tépi hajam,
majd szól kajánul:
védjem magam
de nincs oltalom,
és nincs kegyelem,
saját magányom
az ellenfelem
