Pár hete még sehol sem voltak, most viszont, ha kilépek az utcára, minduntalan látom ?ket.
Szép, fás-ligetes lakótelep a miénk, itt még téli estéken is a feketerigók hangjára jön hazafelé az ember. Tavasszal, nyáron szinte pár méterenként elmaradhatatlan kellékei a fáknak, a széles útnak. Legs?r?bben ezekben az évszakokban párban fordulnak el?. Verebek mindig vannak, cinkéket, pacsirtákat is lehet látni. Az iskolák, óvodák udvarán – van bel?lük jónéhány – madáretet?k díszítik a fákat, de egyéni akciókkal is találkozom, amelyeket valószín?leg egy-egy jószándékú lakó barkácsolt fel a fákra.
A sétány, ami a házunktól a buszmegállóig vezet, tele van madarakkal, hiszen, hál’ istennek, úgy övezik a hatalmas platánok, tölgyek, nyárfák az utat, hogy lombjaik szinte sátorként borulnak a macskaköves út fölé. Ez a tény nyáron kifejezetten jólesik a kánikulai munkanap végén hazafelé vánszorgó embernek.
Egy id?ben, míg Rebeka, a nimfánk élt, az ? madáreleségéb?l az ablakpárkányomra is szórtam rendszeresen, valamint szárazkenyér-morzsát, szalonnab?rt is. Nem bántam, hogy néz ki a párkány, nagyon szerettem, ha hajnalokon-reggeleken arra támolyogtam ki a konyhába, hogy serényen kopog a fém ablakpárkány. Hányszor lestem meg a kis szapora cs?röket az éber, figyel? gombszemekkel! A feketerigók meg egészen szelídek nálunk. Imádom az éneküket, még akkor is, ha nyári hajnalokon már három-négy órakor elkezdenek zengedezni kórushangverseny gyanánt a verebekkel szárnyöltve az erkély körül, de olyannyira harsányan, hogy aludni sem lehet t?lük.
A macskáimnak is van ilyenkor recegtetnivaló, hiszen reszketve, feszül? izmokkal, ugrásra készen lesik – az ablak mögül – az énekl? szárnyasokat…
Most ?szutó van, s megérkeztek a varjak. Míg reggelente várom a buszt, ilyenkor, novemberben néha tényleg nincs mit nézni a szürke tájon, a varjak mégis örök látványosságul szolgálnak. Elnézem komoly fegyverként szolgáló markáns cs?rüket: na, annak a kukacnak sem szeretnék a helyébe lenni a föld alatt akárhány centire, akit kiszemel magának az ébenfekete madár. Olyan mélybársony éjfekete a tollazatuk színe, mint a fekete macskák bundája. Külön megcsodálom egyik-másik dús, divatosan punkos frizuráját is.
Ami külön elgondolkodásra késztet, az a szívós, tiszteletreméltó szuverenitásuk. Hogy legyen akármilyen hideg, legyen bármennyire reménytelennek látszó az élelemkeresés – ?k a túlélés mesterei. Nem szenvednek – legalábbis látványosan biztos, hogy nem -, t?rnek, élnek, vannak – túlélnek. Függetlenek, edzettek, önállóak. Ez a szuverenitás csodálatos számomra, s egyfajta példa is. Hogy bármilyen nehéz, élnünk kell, míg lehet, nem szabad feladni, míg vagyunk…
Jószay Magdolna : Itt vannak a varjak!
2009.11.14.
Jószay Magdolna
Elbeszélés
12
…?k a túlélés mesterei.
Szerző Jószay Magdolna
210 Írás
Nyomdász voltam sokáig, jelenleg kiadóban dolgozom szerkesztő-tördelő-korrektorként.
Nagyon szeretem a verseket, magamat ösztönverselőnek mondanám, ugyanúgy előfordulnak szabad- és prózaversek nálam, mint versszerű gondolatok, rímesebb versformák. Témáim főleg emberi érzésekről, emberi kapcsolatokon való meditálásokról, de természetről, családomról, macskáimról ugyanúgy szólhatnak.
Egy könyvem jelent meg, Aranygondolatok címen, mely saját eddigi életem olvasmányainak zöméből kézzel kiírt - eddig még más által ki nem gyűjtött - majd nyilván beszedett, betördelt gondolatok gyűjteménye.
Az Index Fórumon van Gyöngyszemek, kavicsok, aranygondolatok c. irodalmi topikom, melyet 1 éve nyitottam Bűvössárkány nicknéven.
Amatőrként verselek, azt tartom, könnyebb elviselni örömet, bánatot, fájdalmat, tragédiát, ha ezeket az érzéseket kiírjuk magunkból.