Karcol és vág,
Megöl a semmiképp,
Mert adni kéne egy kicsit
Magamból.
A szörnyem dorombol, s a színre lép,
Elfoglalja helyét, majd parancsol:
Tedd meg!
Tiéd!
Eljött az aranykor!
Szakíts gyümölcsöt most is,
És ne félj!
Csak pinát remélj,
Mert haragból van a n?,
Kalandból!
Profán veszély a több!
Köt?dni kár!
Légy csak kevély!
A test azt kapja, mit megérdemel,
És az égig emel a beste kéj!
Alkalom van, hát élj!
– Okít, nevel.
A lázadáson túl vagyok már rég,
Arcom pirul, és egyre jobban ég.
Arcom pirul, és egyre jobban ég,
Mert íme itt vagyok.
Álarc nélkül.
Sebezhet?.
Rémült, ki szemét forgatja,
S a beszéd…
Szájam kékül.
Most szörnyem elment.
Sosem békül meg, de itt hagyott örökre talán
És itt van az a lány,
Aki végül velem együtt szédül egyre tovább.
Ölellek, és szánom az ostobát,
A lelketlen, ázalag pincelényt
És áldom az erényt,
A szív szavát.
Ezt a percet,
Szobát,
A kigyúlt fényt.
Jó volt! – mondod – én pedig megfagyok.
Elhittem szavad. Eztán én csalok.
Elhittem szavad, eztán én csalok.
Röhögni kezd a Szörny: Nohát, nohát!
Áldd, csak a fényt, szobát,
De itt vagyok!
Jó volt mi? s hogy’ ragyog…
Nyergelt lovát hágod az unalomnak,
S acélhoz kovát adsz…
Nézd! Fürdik, majd ágynem?t cserél,
Mert használ, és felél.
Ittad borát, ülted szíved torát…
Nézd csak!
Mesél a tett!
Az, aki vagy, csak ennyit ér…
Most megtaláltad ?t, szeresd, imádd!
Gyónd b?nöd, és hibád majd elkísér,
Szívet ad könnyedért? és megbocsát?
Vagy csak élvezd a csókját, és ölét.
Mert élni még van ok. Az ég sötét.
Legutóbbi módosítás: 2009.11.14. @ 18:29 :: Károssy Attila
