Rudi, miután megküzdött Ubullal, a tojásev? kígyóval, és kipihente az emésztés fáradalmait, úgy döntött, hogy ezentúl a filozófiának és a metafizikának szenteli életét.
Elgondolkozik majd a kígyólét nagy kérdésein, a hossz és a keresztmetszet viszonyán, a karcsúságon, a lábatlanság minden ny?gjén, baján.
Ehhez immáron csak arra volt szüksége, hogy a sz?nni nem akaró fantomfarok- és hátviszketésén úrrá legyen.
Kiöltötte hát a nyelvét, felkunkorította egészen a tarkójáig, majd nyalogatni kezdte magát, hátha használ valamicskét, de csak finom kígyóízt érzett.
Err?l eszébe jutott, hogy hogyan is került ebbe a helyzetbe, hogyan lett bel?le, Rudiból, a világ valaha volt leghosszabb kígyójából gömbkígyó, és hirtelen megvilágosodott, hogy mi is az ? rendelése.
“Vissza kell szereznem az eredeti hosszom” – sziszegte. “Kell legyen rá valami mód, és én meg is fogom találni!” – fogadkozott elszántan.
Az íze kedvéért nyalintott egyet a tarkóján, majd nekiállt forgatni a fejét.
Jobbra, balra, fel és le, néha pedig átlósan.
Hamarosan rájött, hogy ha kett?t balra mozdul, egyet pedig felfelé, akkor a mozgáshiánytól rárakódott zsír segítségével lassan képes el?refelé haladni.
Így bólogatva elindult az emészt?helyér?l kifelé, s közben azon gondolkozott, hogy vajon mihez is kezd, ha újra szép hosszú kígyó lesz bel?le.
Eltervezte, hogy elmegy egy terráriumba, és megnézi, hogy megn?ttek-e az anakondák, aztán kiúszik az óceánra, és keres egy tengeri kígyót is.
Szóval bólogatott, és ment el?refelé, amikor egy lejt?höz ért, és huss! legurult.
Gurult-gurult, pattogott, majd a lejt? alján szédelegve megállapodott.
Teljességgel összekavarodott a gyomra, és rátört a hányinger.
Rudi összeszorította a száját, vett egy-két nagy leveg?t, nyeldekelt, majd mikor elmúlt a szédülése, és végre tiszta fejjel tudott gondolkozni, a fejéhez kapott (persze, csak lelkiekben, hiszen mégiscsak egy gömbkígyóról szól a történet). “Ejj, hát megvan” – gondolta. “Tudom már, hogy hogyan nyerhetem vissza hosszom” – örömködött magában.
Aztán elszontyolodott. “Ha el?bb eszembe jut, már lenne farkam, hátam!” – itt kicsit elszomorodott, de hamar er?t vett magán. “Visszamegyek, legurulok, és kihányom magam teljes terjedelmemben!” – és a gondolatot tett követte – volna, mert Rudi nem tudott felfelé menni, csak vízszintesen, vagy lefelé.
“Ejj” – sóhajtott Rudi -, “ez is bizonyára egy próba!” – gondolta, hiszen a metafizika felé fordult. “Valami más megoldást kell találni!”
Hirtelen zajt hallott. Lépteket.
Rudi nem szerette azokat a dolgokat,amiknek lábuk volt. Az asztaloktól például nagyon idegenkedett, a székeket lenézte, a Chilognathákat pedig egyenesen gy?lölte.
Az, ami közeledett, annak két lába volt. “Vagy strucc, vagy ember” – gondolta Rudi, és ?si kígyószokás szerint mozdulatlanná dermedt, ám eszébe jutott az iménti fiaskója! “Ez is egy alkalom, csak ki kell használni” – villant fel benne a gondolat, és izgésbe-mozgásba kezdett.
Sziszegett, fújtatott, zörgette a bokrokat.
Fáradozása nemsokára szerencsével járt. Egy kétlábú t?nt fel el?tte.
– Niddamá! Kígyób?rlabda! – hallotta Rudi, majd látta, hogy két kéz nyúl felé, és érezte, hogy felemelik a földr?l.
– Ez hogy kerülhetett ide? – hallott egy t?n?d? hangot, majd meglátta, hogy a föld rohamos sebességgel közeledik felé.
Puffant egyet, majd a távolodó földet látta, aztán egy ütést a tarkóján, aztán föld, ütés, föld…
Ezt Rudi elég gyorsan megunta, de nem volt mit tenni. Elhatározta, hogy sodortatja magát az eseményekkel, ám az üt?désekt?l egy id? után összezavarodott, a szeme könnybelábadt, és amikor a fátyolos tekintetébe egy láb úszott be, a ködös elméje tévesen tigrispitonként azonosította.
Szürcsentett egy nagyot, és mire felt?nt neki, hogy annak, amit éppen elnyel, annak bizony lábíze van, már nem volt visszaút! A szája egy térd körül záródott össze!
Rudi mérgében összeszorította az állkapcsát, megrázta a fejét, és a szájában az émelyít?en lábíz? lábbal begurult a bokrok közé, magára hagyva a földön fekv? embert.
Ahogy mérgesen, szédelegve gurult, még hallotta, hogy a kétlábú artikulálatlan ordítására egy másik kétlábútól válasz érkezik:
– Bill! Bill kapitány! Mi történt? Merre vagy?
