szonett
Fecseg? ajkad cserélnéd csókra.
Bús borókavirág minden szavam.
Kóróként n? semmiségek bozótja
Bennem, ?zött vad a mondhatatlan.
Így még aztán nem zörög a haraszt
Se, bújva dúslombú történetekbe,
Egymás el?l; menekülve; maradsz
Te, elsietett szavak szerelmese.
Sz?zi habfehérbe begubózva,
Hogy tartalmaid senki meg se sejtse,
Belebújsz megbonthatatlanokba,
Húzva hazugságaid szép feszesre.
Diófa alatt ülök meztelen
Magam. Én vicsorgó embertelen.
Legutóbbi módosítás: 2009.11.08. @ 15:29 :: Kastély Máté
