Hét éves lehettem, amikor saját szobát akartam,
mert szülők közötti fészkem már lelaktam,
meg aztán mindig átaludtam a lényeget,
anyám felöltözve figyelte ébredésemet.
A kíváncsiságtól naphosszat dühöngtem,
tudtam, valamit eltitkol a hajnal.
Volt még egy éjszakai titok is,
de az mindig elnyelődött a sötét szobában,
Jaj, azért, hogy láthassam egyszer,
mennyit hánykolódtam!
Soha nem volt szerencsém.
Üresen teregette ki mindig,
pedig, ha melltartó – gondoltam –
néha bele kell tennie a mellét.
Egyszer aztán megpillantottam rajta
és nagyon csalódott voltam.
Soha nem mondta senki: A mellet, ahhoz,
hogy tartóba tegyék, nem is kell levenni.
Legutóbbi módosítás: 2009.11.16. @ 12:44 :: Kőmüves Klára
