Így csak hajnal csókol fűszálra harmatot,
ez nem szirtek árra ébredése.
Lágy cseppre csepp, eltévedt szerep
a tegnap színpadán,
mi giccses angyalkát rajzolna égre,
homokba faággal vésne rontom – bontomot,
de szelíd, akár tévedt mozdulat,
mely azt sem tudja, mit tesz,
ártatlan varázsol bőrre ízeket.
Csöndben vadult percek falnak éppen,
szétzúznak képek árnyai…
így hullanak rám percek szárnyai,
s ölelve húznak át az Óperencián.
Mesébe illő ízedben való vagy,
eldobva szerzett érveim,
mi tolt, ma mindenével húzni képes,
ész megtorpant, hízelgő e végzet, hogyha az,
de Légy éppen önmagadnak is tökéletes.
A nagy szavak mind így járnak magukban,
mást meg sem hallanak,
kézen fogva sétálnak gondolatok útvesztőin,
egymásra mégsem találnak.
Bölcs Földnek kell ma lenni,
a fényt csak félig megszeretni,
s kegyében részesedve áldani mindazt,
amit csak adhat, amíg csak ad…
Ne félj, ez nem vers, firka csak!
Legutóbbi módosítás: 2009.11.17. @ 20:16 :: Kőmüves Klára
