Mindig ilyenkor kezdek el fázni,
százszor megtört madárutak alatt,
mintha nehezen döntenék el, merre szálljanak,
keringenek a tömb felett.
Tegnap a promenád padja csücsülni hívott,
de inkább vívódtam hazáig,
kihalt a város, vacogtak a fények,
felemelt fejjel, büszkén,
csak bentről kopogott a félek.
Nem barátom az ilyen este,
inkább kellemetlen ismerős,
akit szívesen soha nem látok,
felbukkanását érzem minden tél előtt.
Kesztyűben is fagyott ujjak
forró szerelemről beszélnek,
a vérnek hamis nyelveken csacsognak,
közben hó esik maholnap,
és félő, nem fogja megcsókolni kezed kezem,
hogy aztán átvészelve a telet,
lelkemben meleg legyen.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:58 :: Kőmüves Klára
