Egy rózsaszirom.
Igen tudom: régen történt bár,
és hogy piros volt-e vagy sárga
nem emlékszem már,
csak arra, ahogy a földre hullt,
miként a múlt; hisz ez volt az ár:
egy elveszett, fénylő rózsaszál.
Egy szép hangfoszlány.
De vajon hány hosszú éve volt,
hogy felcsendült az a bús dallam,
már hány éve holt?
Sokáig nem voltunk te meg én
e földtekén, így a dal se szólt;
ma talán csak kopott kotta-folt.
Egy ős-látomás.
Ha nincs is más, csak az az érzés,
hogy szerettelek egykor téged,
ébred a féltés;
s bár érzem: hiába várok rád,
nem gyötör vád, csupán egy kérdés:
nélkülem most vajon miért élsz?
Két eltűnt lélek.
Kicsit félek: vissza sem jöttél,
s mikor meghaltunk, minden vágyat
elsöpört a tél,
pedig ott a jelünk az égen,
ahogy régen, ma is bennem él,
de te hol vagy? Elfelejtettél?
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:29 :: Kovács Henrietta
