bozontos hajú embergyerek.”
Rendhagyó nap, tavasz a télben,
galambok hada morzsát csipeget.
Arrébb egy kukát túr elny?tt ruhában
bozontos hajú embergyerek.
T?sarok kopog a zsúfolt téren,
elegáns kabát a földig ér.
Amott a tér egyik szegletében
valaki szerényen utca-zenél.
Megáll mellette sok kíváncsi ember,
a bef?ttes üveg dalra fakad,
két rövid pálca a zenész kezében,
vízkottájával , békességet ad.
A Monti csárdás, s más ismer?s dallam…
Ezüst b?röndbe koppan a pénz.
Köszönöm mondja, s játszik tovább,
szívb?l teszi az utcazenész.
Nincs sok ideje, el?re lép,
hallgatná tovább a furcsa zenét…
Finom kezével a lelkét is adja,
Ötszázas lapul az ezüstdobozba’.
Egyszer? színpad, de meseszép,
dajkálja napjaink jaját.
Egyetlen ember feledteti
ezernyi másik bánatát.
Tiszteld koncertjét, állj meg mellette!
Tehetné másként, de hálánkból él.
Boldog, ha csattan sok tenyér felette,
az élte, ha nekünk utcazenél.
