A hideg szél össze-vissza sepreget,
felkapja, majd ledobja a levelet.
Sírok közt’ egy halmot kavar,
idetesz és odatakar,
aztán persze kilóg mégis,
kikúszik a szenvedés is.
Elszalasztott id?, jóra,
másra kellett az, az óra.
Varjú nevet horgas fán,
recsegve száll: Kár! Kár! Kárr!
