Egyszer veled ébredhetnék,
pucéron, mint téli,
lombhullató bokrok,
Te felsebzett bőrömet
simogatnád körbe,
én gyógyulttá csókolnám
fájdalmad varát,
s a tegnap talált
csipkebogyókból,
– emlékszel,
mit a bokrok fagyott
karjaiból csentünk –
főzhetnénk teát,
és majd ha az Éden
almájából ettünk,
felhorzsolt térdekkel
örökbe fogadnálak.
Legutóbbi módosítás: 2009.11.13. @ 18:18 :: Péter Erika