27.
Az orosz meg az amerikai elnök klottgatyában kaszálja a lóherét. Sam Parcival pöttyös szoknyában, kopasz fején babos kendővel, piros traktoron ücsörög, szivarozik.
A rét szélén kalaposok kaszálják a gyomnövényeket.
Borzasztó erővel tűz a nap.
Én a rét közepén ülök egy fogorvosi székben, bundában, kucsmában, hócipőben. Dr. Blumenthal nyakig véres köpenyben, harapófogóval kotorászik a számban.
A két elnök egyre közelebb ér a kaszával.
Sam beindítja a traktort. Hatalmas robbanás, a szoknyája és a feje a szivarral az ölembe esik. Tiszta vér vagyok.
A kaszák egyre közelebb érnek.
Dr. Blumenthal kezéből kicsúszik a fogó, fuldoklom.
A kaszák már egészen közel vannak.
Nagyon meleg van, ömlik rólam a verejték.
Sam feje köhög az ölemben.
— Minek szivarozol, ha nem bírod?
A rét szélén feltűnik Timothy Hunter, piros pöttyös vízhordó kannával, szmokingban.
A két elnök abbahagyja a munkát, Timothy a poharakba vért tölt, isznak. Fogatlan szájjal mosolyognak rám.
Szakad rólam az izzadság. A kaszák már mellettem suhognak. El kéne szaladni, de a szék nem enged! Az egyik kasza belevág a lábamba!
Üvöltök!
A kasza megint lesújt!
— Ébredjen, vége van! — hallom a nővér hangját, és érzem az arcomon, hogy gyengéden pofon vág. Lassan kinyitom a szemem. Tiszta víz vagyok.
A nővér simogatja a kezemet.
— Befejeztük! Most kap egy kis szúrást, fájdalomcsillapítót. Utána próbáljon meg pihenni!
Nagyon nem vagyok a tudatomnál! Valamit motyogok, de én sem tudom, hogy mit. Megszúrja a karomat, rám mosolyog, és magamra hagy.
Fekszem az ágyon, és a plafont bámulom.
Igaza volt a dokinak! Nem alszom, nem eszem, nem vigyorgok. Piszkosul fáj az egész pofám. Ég és lüktet, később változik a helyzet, mert lüktet és ég. Tisztára úgy érzem magam, mintha ez az áldott jó ember megnyúzott volna, és a bőrömet kiterítette volna fürdőszoba-szőnyegnek.
Anna nővér sűrűn látogat. Ilyenkor általában kedvesen mosolyog, és a kezében egy akkora fecskendőt cipel, amekkorával a lovaknak szokták adni a beöntést, kólika ellen. Jó nekem, mert én csak a fájdalomcsillapítót kapom vele.
Tehát fekszem, és minden bajom van.
Kivágódik az ajtó, és az ápolónő mosolyogva cserkészi be az ágyamat.
— Hogy van a kedves beteg? — kérdezi.
Igent bólintok a fejemmel, bár ettől a kis mozgástól is mindjárt leszakad a nyakamról, és begurul az ágy alá, aztán kereshetjük.
— Szomjas a beteg?
A beteg nem szomjas, viszont vizelnie kell.
Oké, de hogyan mondjam meg neki?
Mielőtt kitalálnám, a kötésem alján lévő résen betol egy szívószálat, és fuldokolva nyelem a cukor nélküli limonádét.
Ez jó, mert ha meghajt, akkor úgy teleszarom az ágyat, mint Kurkó Pista a lakodalmas kocsit, mikor ricinusolajat itattak vele, konyak gyanánt.
De nem kezdő ám a nővér!
Kiveszi a szívószálat a résemből, és a paplanom alá helyezi a kacsát, hogy vizeljek.
Itt áll az ágyam mellett, és várakozik.
Ő arra vár, hogy pislantsak, én meg nem tudok pislantani, mert vár.
Beszélni nem tudok, mert akkor szétszakad az arcom, és úgy fogok kinézni, mint a nevető ember, amikor meghallotta élete első viccét.
Intek neki, hogy menjen ki!
Sarkon fordul, kimegy.
Már-már sikerül a dolog, amikor bejön Anna, kezében még egy kacsa. Azt hitte, azért küldtem őt ki, mert már televágtam a másik bilit, viszont még kell vizelnem. Ha ez így megy, akkor nyitok egy kacsafarmot.
Na, hál’istennek! Most már egy kicsit jobb, legalább belülről nem feszít.
Nagyon lassan múlik az éjszaka. Végre hajnalodik. Mintha egy kicsit enyhülne a fájdalmam, de az is lehet, meghaltam.
Dr. Blumenthal cikázik be a szobámba. Megnézi a lázlapomat, megragadja a pulzusomat, kiguvadt szemekkel sasolja a karóráját.
— Minden oké? — kérdezi.
Igent bólintok.
— Vannak fájdalmai?
Bólintok.
— Még fájni fog pár napig, aztán csökkenni fog, végül elmúlik.
Ezt úgy mondja, mintha tenyérből jósolna. Tuti, hogy büszke magára. Ha meggyógyulok, akkor leütöm és megoperálom. Hátrateszem az orrát a tarkójára. Nem kell zsebkendőt vennie, mert ott a kapucnija.
Később a nővér reggelit hoz. Intek a fejemmel, hogy nem kérem.
— Gondoltam! — feleli, majd leül az ágyam szélére, és jóízűen elfogyasztja.
Ezek aztán tudják, hogyan kell a betegbe lelket önteni!
Kora délután aludni szeretnék egy kicsit.
Anna az ágyam szélén ücsörög, és az ebédemmel vív közelharcot. Szerinte nem sült át a hús tisztességesen, de aztán megnyugtatja magát, és persze engem is.
— Remélem, az uzsit nem szúrják el — szuszogja tele szájjal, és azon gondolkodom, hogyan fér bele egy ilyen vékony kis nőbe ennyi kaja. Lehet, hogy gilisztás?
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: S. Szabó István
