A síneknek csak látszata párhuzam,
az ember id?nként bajba’ van.
Keresi találkozásait.
Hozzá hasonló, t?le mindenben más
társát,
megvalósulását,
képzelt végtelenben.
Az ember?
Gyarló, esend?,
télben összetartó,
széthúzó enyhülésben,
keserg?, kit?nni vágyó,
babér, pávatoll imádó,
vagy ritka kincsként
avitt göncöket
személyes szekreterbe záró
falra nyalt album.
Semmi fénykép.
Csak bélyeg ragaccsal megkent
oldala. Képhibásan.
Az ember önmagában is
ámítás.
Ámítás minden párhuzam.
Uram!
Az eredend? b?nben,
hangsúlyozom, nem Éva b?ne,
a kirótt büntetésben,
bizony, benne van sínek,
– kés? találmány –
véges, magánya,
a célállomás, az ütköz?bak,
macskak?-korából
talpfák alá krampácsolt tört bazalt,
doromboló, cirmos napokkal
ráncossá aszalt
ember-élet,
s?t, lyukasztott,
lejárt szakaszjegy is.
Összetartozunk, összejárunk.
Élünk.
Hedonra verünk rá hatot, vagy vegetálunk.
Újévvel nyitunk évente újat.
Karácsonykor lezárunk
egy újabb,
folyó jegére tett
fejezetet a kiszabottból.
A párhuzam,
a sosem találkozás,
egyetlen helyt’ adott:
Tények és álmok találkozása kizárt.
A hibát
ne magadban keresd, Uram!
Kérdezed? Várom érkezésed!
Bennem is érik már vetésed
haszna.
A szalma. Sárgán, cellulózból.
A jászolodba.
-csataloo-
BGJ.2009.12.19.
Legutóbbi módosítás: 2009.12.19. @ 10:01 :: Balog Gábor -csataloo