Az építési terület bejáratánál valamilyen fel nem fogható okból kifolyólag néhány látszólag nem oda való alak várakozott. Kora reggel volt: mondjuk úgy 8 és 9 óra között, már ami a későn kelőket illeti. Az utca forgalma az imént érte el a statisztikák kimutatása szerinti reggeli csúcsot. Ez körülbelül négy reggeliző egyeddel volt egyenértékű a jelen időpontban tejívónak beillő, ám sokak szerint inkább kocsmára emlékeztető kereskedelmi létesítmény egyetlen helyiségében.
Az összesen kettő asztalt nem teljesen megtöltő társaság jó étvággyal fogyasztotta a kupica pálinkát. Kint, az utca túloldalán többek már megkezdték az ilyenkor szokásos tevékenységüket: a pálinkákat követően szép sorban előkerültek a szerszámok. Volt, aki már tettre készen megragadta kenyérkereső eszközét, ám akadtak többen is, akik a munkaidő vége felől ábrándoztak. A többségük azonban szerette tevékenységét, örömét lelte a zsalutáblák összeszerelésében. Hatalmas daru álldogált szemben a megkezdett alappal. Az építkezés öt-hat méter mély munkagödréből barátságosan magasodtak ki a már beszerelt táblák, betonra áhítozva. Néhol látszottak, rajtuk, az előző helyeiken rájuk tapadt, megszilárdult cement-maradványok.
Az út felőli oldalon hatalmas tábla hirdette az építmény rendeltetését, tervezőjét, kivitelezőjét, valamint illedelmesen elnézést kért az arra járóktól, amiért is akadályozta őket, közlekedésükben. Valamint kilátásba helyezte, hogy elkészültével újabb ötven család juthat lakóhelyhez. A tábla hitelességét erősítette a kivitelező, fővállalkozó igazgatójának kinagyított aláírása. Furcsa, érdeklődő névvel rendelkezett az intézmény vezetője, a figyelmetlen olvasó számára talán érthetetlen kérdést rejtve magába: „Hol Lajos”. Nos, mint említettem is, a figyelmetlen olvasó gondolhatta csak kérdésnek a jól olvasható, kinagyított aláírás-másolatot, mert aki jól szerepelt valaha az olvasás tanórán, kétséget kizáróan tudhatta, nem erről van szó, hiszen a helyesen írt névről egyértelműen szembetűnt, valószínűleg nem a magyar nyelvhez tartozó kifejezés, ugyanis kettő „l” szerepelt a névben, valahogy így: Holl.
Talán német eredetű, ám jelentését a legtöbben nem tudták. Sokak szerint talán valami lyukat jelenthetett, ám nem volt jelentősége, az építő cégnél mindenki tudta, ez a főnök neve.
Már mindenki buzgólkodott, még az újonnan jött gépkezelő mester is, egyelőre még leendő munkagépe, a hatalmas daru alatt, tanulmányozva a gép állapotát, amikor hatalmas, fekete autó gördült be az építkezésre. A telepen dolgozók, mint egy varázsütésre, azonnal ütemet változtatva folytatták ténykedésüket. Valamennyijük előtt tudvalevő volt, ki ül a vezető mellett… Az építésvezető máris odasietve üdvözölte igazgatóját. Az igazgató barátságos mosolyát kérdései követték:
– Hogy áll az építkezés, kollegák? Mit gondol – fordult az építésvezetőhöz – lesz ünneplés a határidőnapján?
– Természetesen, igazgató úr, valamennyien azon vagyunk, az újonnan érkezett darukezelővel a daru is két műszakban üzemelhet.
– Ennek igazán örülök. Bemutatná az új kollegát, nekem is?
– Igen, igazgató úr. Jöjjön ide, egy pillanatra, kérem, mint új dolgozónkat bemutatnám a főnökünknek!
Az újonc darukezelő – ezt hallván -, megindult feléjük.
– Üdvözlöm, nálunk, kedves kollega. Remélem,”megemeli” a színvonalat is – kezét nyújtva mondta az igazgató a nevét: – Holl Lajos
– Oh, nem érdekes – nyújtotta mosolyogva a darukezelő is kezét – az én kezem sem tiszta, szintén olajos már.
Legutóbbi módosítás: 2009.12.15. @ 10:52 :: Berta Gyula
