Rendíthetetlenül halad,
s id?nk reá nem is marad –
Csak akkor ér felismerés,
ha holnapunk bizony kevés!
Ám életünk elénk szalad –
szakítva már a célszalag -,
s legy?zve vár jöv?nk reményt –
a mát megélni kér esélyt!
Megkapni vaj’h miként lehet,
mib?l meríthet életet,
s megérdemeljük új napunk’?
Hisz élhetetlenek vagyunk!
—————————————————-
Jolánom, ezek lerágott csontok, annyian görnyedtek már e szavak összekötözése felett, hogy nem igen kéne ezzel foglakozni mán! Javaslatom, próbálj költöi lenni, súgj és ne mondj, érezzem , ám ne olvassam az üzenetedet!!!!
Legutóbbi módosítás: 2009.12.09. @ 09:45 :: Czirják Jolán