Edith Piaf (eredeti nevén: Édith Giovanna Gassion, Párizs, 1915. december 19. – Grasse, 1963. október 11.) francia sanzonénekesn?.
A francia zászló mellett ? Franciaország egyik jelképe. A „franciaság” minden jegyével. Törékenységével, érzékenységével, forradalmi elszántságával, erejével, és az ezzel járó bódulattal, tragédiákkal. Mintha a francia nemzet testesülne meg benne és dalaiban.
Piaf a francia argóban verebet jelent (nyilvánvaló utalás vékony testalkatára – Edith alig 150 cm magas, 40 kg súlyú volt). M?vésznevét felfedez?je, Louis Leplée adta neki, aki azt mondta, hogy olyan, mint egy “veréb” “la môme”.
Anyja, Annetta Giovanna Maillard (m?vésznevén Line Marsa), bárénekesn? volt. Énekelni ment Konstantinápolyba, ezért a kis Edith-et rábízta anyjára, majd apai nagyanyjához került, aki egy bordélyház mádámja volt Normandiában. Apja, Louis Gassion, aki cirkuszi artistaként próbált megélni, magához vette a lányát. Ezt követ?en Edith utcai mutatványosként szerepelt. Ilyen irányú pályafutása hamar véget ért vékony testalkata miatt, énekhangjának köszönhet?en azonban továbbra is pénzt tudott keresni apja mutatványai mellett: a kígyóember-mutatványa után Edith dalai következtek.
1919-ben szaruhártya–gyulladás (keratitisz) következtében megvakult, látását csak hétévesen nyerte vissza, elmondása szerint a Szent Terézhez intézett imádságoknak köszönhet?en. Ennek kés?bbi élete során nagy jelent?séget tulajdonított. Apja rájött, hogy az apró, törékeny alkatú lány nem jó artistának, ezért énekeltette a párizsi utcán. A már tinédzser lány Piaf – aki továbbra is több évvel fiatalabbnak látszott valódi koránál – hamar népszer? lett „utcai körökben”.
És mint a mesében, így, utcai éneklés közben fedezték fel, és Louis Leplée, a Gerny’s kabaré igazgatója, a kávéház-tulajdonos indította el pályáján. ? adta neki a „Piaf” nevet is, ami aztán fogalom lett világszerte.
1932-ben megszületett els? gyermeke: Marcellina. Edith ekkor 17 éves, a gyerek apja, Louis Dupont pedig 18. A gyerek azonban kétéves korában agyhártyagyulladás következtében meghalt.
1935-ben, húszévesen énekelt el?ször színpadon. Els? fellépésén maga kötötte pulóverben jelent meg, melynek egyik ujjával nem készült el, s a hiányt egy fehér selyemkend?vel palástolta.
1936 áprilisában Louis Lepléet meggyilkolták, a gyanúsítottak között Edith is szerepelt. A botrány következtében újra utcára került volna, ha Raymond Asso költ? fel nem karolja. Három évig tanította, szép sanzonokat írt neki és kiharcolta els? revüszínházi fellépését. Bemutatta Marguerite Monot-nak, aki aztán olyan örökzöld Piaf-slágereket szerzett, mint a Mylord.
1935-ben, húsz évesen énekelt el?ször színpadon, és attól kezdve énekesi karrierje töretlen. Magánélete viszont többször megtört, a törékeny n? többször eltört, és újra kezdte. De „nem bánt semmit sem”. Rendkívül érzékeny volt mindenféle elesettség, nyomor, betegség iránt. Vagyonokat szórt szét a szegények között (de nem mindig annak adta, akinek igazán szüksége volt rá), és a második világháborúban missziós feladatokat vállalt. Járta a frontokat, a francia katonák táborhelyeit, és énekelt nekik. S?t, ebben az id?ben nem is lépett fel máshol, csak katonáknak énekelt. A katonák kedvence volt.
Piaf egyébként is szerette a férfitársaságot. És jelentéktelen külseje mögött mindig ott volt egy hang, egy személyiség, amely bámulatba ejtette a férfiakat. Piaf élt is ezze a lehet?séggel, a pletykalapok tele voltak a különböz? kapcsolatainak kitárgyalásával, szerelmi botrányaival. Nagy kalandja volt Yves Montand-al, akit ? indított el az énekesi pályán, de Aznavour vagy Gilbert Becaud sem maradt ki a sorból.
1940-ben megismerte Jean Cocteau-t, aki neki írta A közönyös szépfiú cím? darabját.
1941-ben filmszerepet kapott, Párizs német megszállása idején pedig rendszeresen énekelt a katonáknak. A hadifoglyok árváinak megsegítésére gálaestet szervezett. A m?sor után az elegáns néz?k nercbundáit és ékszereit elárverezték, hogy pénzt gy?jtsenek.
Edith Piaf – Autumn Leaves – Les Feuilles Mortes
1947 novemberében lépett fel el?ször New Yorkban, azonban nem aratott sikert az amerikai közönség el?tt. Kés?bbi fellépései azonban már itt is nagyon sikeresek. Ugyanebben az évben ismerte meg nagy szerelmét, Marcel Cerdan bokszvilágbajnokot.
1949 októberében Marcel Cerdan repül?gép-szerencsétlenségben meghalt, miközben Edith New York-i fellépésére repült. Edith Piaf alól pedig kicsúszott a talaj. Számos kalandja után úgy érezte, ez a nála három fejjel magasabb, robosztus férfi az élete értelme – az ? pusztulásával Edith végképp eltévedt a saját magánéletében. Egyre inkább a kábítószer felé fordult, és bár énekelt tovább (s?t, nagyobb intenzitással, mint valaha) – de ezt a plusz er?t azonban már csak a drogok adták adhatták meg neki. Azt a boldogságot azonban megélhette, hogy látta: lemezei mindenhol, az egész világon népszer?ek – különösen, ahol a franciákkal rokon lelkek élnek.
Edith Piaf – Padam, Padam, Padam (1956)
1952-ben feleségül ment Jacques Pills sanzonénekeshez. Esküv?i tanúja Marlene Dietrich volt. Nászútjuk egyetlen óriási turné volt: New York, Hollywood, San Francisco, Las Vegas, Miami. Négy évvel kés?bb azonban elváltak.
Maurice Chevalier mondta róla:
“Piaf, ez a kis légsúlyú bajnok, betegesen tékozolja magát. Nem takarékoskodik az erejével sem jobban, mint a pénzével. Forradalmi módon, zseniálisan rohan a szakadékok mellett… Mindent akar. Megtagadja a sztár szakmai óvatosságának rég bevált szabályait…”
Az 50-es évek közepére Piaf egészsége megrendült, de ? orvosai tiltása ellenére újra és újra színpadra lépett. Fellépett a a New York-i Carnegie Hallban és a Waldorf Astoriában épp oly sikert aratva, mint a párizsi Olympia színpadán vagy Stockholm legnagyobb zenés színházában. El?fordult, hogy éneklés közben többször összeesett.
1962-ben a görög származású, alig 27 éves Thépohanis Lamboukashoz ment feleségül, akivel együtt többször is fellépett. Híres slágerük A szerelem mire jó? cím? sanzon.
Élete már csak két kórház közt telik. Járni alig tud… Mégis 1963 októberében világkörüli turnéra indul. Az “öngyilkos turné”… Testének minden porcikája fáj, mégis végig kitart a turné végéig.
Jean Coctou, a híres író színdarabot írt számára, és Edith a neki szánt szerepet el is játszotta.
Férjével délfranciaországi hegyekbe vonul.
Májzsugor. Többször vérátömlesztést kap.
Nyolc napig élet-halál közt lebegett.
1963. október 11-én halt meg Plascassierben, Grasse külvárosában.
Yves Montand írta:
„Amikor meghalt, a betegágya mellett lehettem. Nem, nem jó a szó: nem meghalt, ez a kis n? egyszer?en elfogyott. Mint a gyertya. Törékeny alkata szinte elt?nt a leped?ben, a zsebkend?nyi ruha alig takart valamit a testéb?l. Míg látogattam, nem t?nt fel, mennyire ‘nincs már’ Piaf, és amikor meghalt, jöttem rá, miért: a szeme. A szemét kellett látni, és az ember mást nem is nézett rajta. Ezek a hatalmas szemek pótolták a test gyöngeségét, ezek a szemek adták az egész Edithet, és amikor énekelt, nem lehetett nézni mást, csak a szemét.
Mindannyian, akik közel álltunk hozzá, belezuhantunk ebbe a tekintetbe, ebbe a hatalmas, barna tükörbe. És amikor lecsukta örökre a szemét, akkor sz?nt meg teljesen. Az ágyban már nem feküdt semmi, pár szánalmas kócdarab. Edith a mesél?, daloló szeme volt Franciaországnak, és kérdéses, tudunk-e még úgy látni, mint ?. Olyan ?szintén, mélyr?l jöv?en – olyan szerelmesen és tragikusan. A temetésre elindultam, de aztán nem érkeztem meg. Nincs közöm a testéhez. A szeméb?l kinyíló lelkéhez volt közöm. Azt pedig ott hiba keresem.”
Non, Je Ne Regrette Rien
Non, Rien De Rien, Non, Je Ne Regrette Rien
Ni Le Bien Qu’on M’a Fait, Ni Le Mal
Tout Ca M’est Bien Egal
Non, Rien De Rien, Non, Je Ne Regrette Rien
C’est Paye, Balaye, Oublie, Je Me Fous Du Passe
Avec Mes Souvenirs J’ai Allume Le Feu
Mes Shagrins, Mes Plaisirs,
Je N’ai Plus Besoin D’eux
Balaye Les Amours Avec Leurs Tremolos
Balaye Pour Toujours
Je Reparas A Zero
Non, Rien De Rien, Non, Je Ne Regrette Rien
Ni Le Bien Qu’on M’a Fait, Ni Le Mal
Tout Ca M’est Bien Egal
Non, Rien De Rien, Non, Je Ne Regrette Rien
Car Ma Vie, Car Me Joies
Aujourd’hui Ca Commence Avec Toi
Edith Piaf – Non, Je ne Regrette Rien (1962)
Dalai:
“Tu Es Partout” (1943)
“La Vie en rose” (1945)
“Les Trois Cloches” (1945)
“Autumn Leaves” (1948)
“Hymne à l’amour” (1949)
“Padam… Padam…” (1951)
“Sous le ciel de Paris” (1954)
“Miséricorde (Heaven Have Mercy)” (1955)
“Les Amants d’un jour” (1956)
“La Foule” (1957)
“Milord” (1959)
“Non, je ne regrette rien” (1960)
“Mon Légionnaire”
Filmszerepek
La garçonne (1936), Jean de Limur
Montmartre-sur-Seine (1941), Georges Lacombe
Etoile sans lumière (1946), Marcel Blistène
Paris chante toujours (1951), Pierre Montazel
Boum sur Paris (1953), Maurice de Canonge
Si Versailles m’était conté (1954), Sacha Guitry
French cancan (1954), Jean Renoir
Forrás:
hu.wikipedia.org
oszecske.blog.hu
gportal.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
