Volt egyszer
nagyapának is
igen kedves cicája.
Mesélhetek Neked róla:
ülj ölembe Kamilla!
Macskabocsnak szólítottam.
Olykor – más-más hangsúllyal –
a nevén. Így: Akéla.
No, hát ez az Akéla,
mindent tudott, Kamilla.
Nagyapával beszélgetni,
ajtókilincset lenyomni,
h?t?szekrényb?l lopkodni,
tudta ? ezt mind.
Mind, mind.
És azt is meg kell mondjam Milla,
nagyon szép volt az a macska.
Majdnem egészen fekete,
de fehér volt a mellénye
és fehér a kis tappancsa.
Tudott mindent, mint mondottam,
csak azt nem tudta sokáig,
hogy fiúcica-e vagy lányka.
Éva néni, a szomszédom.
elvitte egy szép napon
két vagy három házzal
odébb: órányira ott hagyta.
Abban a házban, Kincsem,
élt vagy négy-öt cica –
ennél több, más háznál sincsen –
fiúk, lányok vegyesen.
És amikor Éva néni hazahozta
tudta már a kis Akéla,
hogy ? mifajta.
Így lett nagyapának
két újabb kiscicája.
