3. Csilla sikoltozik, Janit leütik. Haditanács
A fakakukk rémülten vette észre, hogy a vasmarok tulajdonosa Zsandár. De még jobban megrémült, mikor észrevette, hogy a kutya szeme könnyes.
— Mér’ öntötted le Janit? — kérdezte, majd elengedte a madár nyakát. Frédi egyik ámulatából a másikba esett.
— Hogyhogy Janit? — hebegte.
— Én azt hitten, hogy te fekszel itt és meg akartalak tréfálni. Te is tudod, mikor tíz órát kakukkoltam, pofon ütöttél. Egyáltalán mit keres a szomszéd kutya a kosaradban?
Zsandár megköszörülte torkát. Kabátja ujjával megdörgölte szemét; talán bogár repült bele. Titkolta maga előtt is, hogy tanácstalan, de azért örült, hogy megbeszélheti valakivel a történteket, még ha az a valaki egy ostoba fakakukk is az órából.
— Hogy Jani mit keres a kosaramban? Sokkal nagyobb dolgok történtek az éjszaka. Először is Csilla eltűnt, másodszor Janit ismeretlenek megtámadták, és leütötték.
Frédi éppen valami kedves részvevőt akart mondani, mikor, felnyögött a kosárból a kártyás szomszéd.
— Hála Istennek! — ordított fel örömében Zsandár. Ölébe vette Jani fejét, s a laposüvegből a szájába töltött egy kis gyógyitalt, amit magának tartogatott az éjszakai szolgálatra. A szomszéd felnyitotta a szemét.
— Hol vagyok? — kérdezte bágyadtan.
— Itt, itt! A barátodnál! — bömbölte Zsandár örömében.
— Mi olyan büdös itt? — Frédi szégyenlősen lesütötte a szemét.
— Tévedés történt Jani bátyám. A barátodat akartam leönteni, mert verekedős – szepegte.
— Nem történt semmi — legyintett mélabúsan a szomszéd.
— Hagyd már Frédit későbbre Janikám, inkább mondj el apróra mindent. Egyáltalán ki a fene tudott elbánni egy ilyen erős vadállattal, mint te?
— Várgyá, csak móggyáva’ — nyúlt Jani, az ottfelejtett gyógyszer üveg után. Meghúzta, ahogy egy lábadozóhoz illik. Krákogott, mert kutya erős főzet volt az a házipatika. De azért nem köpött a földre, mert már az árvaházban iskolázták, ahová egy szolgálatos bernáthegyi vitte be az utcáról.
— Beszélj már a mindenit, mert én is fejbe váglak. Már a forró nyomozás miatt is — tette hozzá Zsandár, bár nem tudta pontosan, mért is forró az a nyomozás.
— Na jó, hát az nem sok, amit mondhatok. Mikor átjöttem, még körbejártam a te udvarodat is, hogy minden rendben van-e? Már éppen ide akartam jönni, mikor a bokor mögül előugrott három álarcos vaddisznó. Mögöttük Csilla jajveszékelt, hogy — „ne bántsátok, hisz ez a jó barátom, a szomszéd Jani”. Erre egy kefehajú hasba rúgta Csillát, hogy szegény hanyatt esett a tüskésbe. Erre persze én, a legközelebbi brigantit rögtön kiheréltem. De sajnos későn vettem észre a negyediket. Az a piszok, egyszerűen fejbevágott. De felismertem, mert leesett az álarca és a vadászkalapja, ahogy másodszor suhintott. Pedig akkó’ má’ feküttem. Durbai vót. Igenis. Most aztán itt vagyok — lihegte fáradtan.
Órás Frédi töprengve figyelte Jani szavait; fejét vakarta, s szinte maga elé motyogta
— Tudtam, hogy baj lesz abból, ha egy vaddisznó jár Csilla után.
— Mit dünnyögsz, te fatökű? — kapta el Zsandár már csak szokásból is a kakukk nyakát.
— Ne szorongass, már egy rohadt tollam sem marad, különben is elegem van már a titkolózásból! Szerelmesek a szerencsétlenek. Durbai Karcsi és Csilla. Ha többet akartok tudni, kérdezzétek meg Iromba Terit! Ő hordta a leveleket meg az üzeneteket. Aztán jöttek a titkos találkozások. Etyepetye, kéz-kézben csillagbámulás a vályú mellett, meg ilyesmi. Te meg Zsandár nem tudtál semmiről, csak kártyáztál evvel az iszákossal. Meg ittatok, mint Párna Maca a búcsúban! — lihegte Frédi, és kockás zsebkendővel megtörölte homlokát.
— Én mára befejeztem veletek! Most már nulla óra lesz, akkor úgysem kell jeleznem. Most elteszem magam holnapra..
Bevágta maga mögött faháza ajtaját. Még egy darabig kiszűrődött az olvasólámpa fénye, majd minden sörétbe borult. A két barát magára maradt a verandán.
— Én most hozom Terit — indult Vitéz a szénakazal felé.
4. Csilla boldog, Jutka zokog, Béni disznó bilincsben
A vaddisznók rostélyos makkot eszegettek a tábortűz körül kukorica konfettivel. Izgatottan, összeröffenve tárgyalták az éjszakai eseményeket. Úgymint: — lányszöktetés! Verekedés! Kaland! — Ez mind nagyon szép, de most már hogyan tovább? Az asszonynép a szabadkonyha körül sürgölődött Vadashy néni keze alatt. A nagyasszony ura, a genere kis és nagyvadasi de Vadashy, különben a konda vezetője volt. A Nagyasszony mellet Kender Jutka, a lelencházból kivett nevelt lánya szorgoskodott. Éppen belekezdett egy új zsák kukorica kobzásába, mert a többi már fogytán volt a tálalóasztalon.
Az öregebb disznóanyókák egészen a tűz közelébe húzódva, kis sámlikon ücsörögtek. Melengették a dagványozástól csúzos sonkáikat, s némán, csámcsogva várták az újabb fejleményeket.
A konda apraja-nagyja tudott Csilla és Karcsi barátságáról, ami az elmúlt hónapokban fonódott-érett szerelemmé. A két fiatal — majd mondtam: veronai — már pislákoló értelmük hajnalán megismerték egymást, véletlenül, egy erdőszéli elbitangoláskor. Később, süldő korukban levelezni kezdtek, amit az érzékeny szívű Iromba Teri hordott-vitt. S az aztán igazán örök titok maradt, hogyan tudtak hébe-hóba találkozniuk.
— Talán Zsandár korrupt mancsa is benne lehetett?
Ezt a feltevést a legbátrabbja sem merte firtatni. A két szerelmes, most egy távoli fatörzsön ücsörögve, a ragyogó csillagokat sem látván, boldog csöndben, csülök-csülökben, egymás szemében keresték a lélek mélységét.
Hirtelen a bokorból csörtetés, ágtördelés, pufogás zaja rántotta vissza őket a jelenbe.
— Karcsi, azt üzeni édesanyám, hogy gyertek má´ végre makkozni! Még kihűl — gurult elibük egy pizsamás vadmalac a sűrűből.
Mikor a tűzhöz értek, már Iromba Teri, a postásmacska vitte a szót. Nem nagyon viselte meg a kazal mögött a korábbi — finoman szólva nem baráti — beszélgetés Zsandárral. Még mindig enyhe undorral nyalogatta bal első lábát, amit csak azért tudott kihúzni a kutya szájából, mert Zsandár allergiás volt a macskaszőrre. Teri felállt egy tuskóra és elmondta, hogy hogyan akadályozhatják meg a körvadászatot, mert az emberek nem tűrik el a szökést.
— Tehát uraim és hölgyeim! Zsandár és a részeges Jani hamarosan itt lesznek. Addigra kész választ kell adnunk. Vagy Csilla, vagy valaki más, helyette visszamegy a két mosdatlan ebbel, és elfoglalja a menyasszony helyét az óljában. Van közöttetek egy ilyen önkéntes hős, akinek nevét az utókor érctáblára vési fel? Az tegye fel a csülkét. Így holnap mégis lesz disznóölés, és elmarad ellenetek a vadászat. Fürkészve végigjáratta tekintetét a sokaságon. Súlyos, nehéz némaságba süllyedt a tábor.
Olyan csend lett, hogy hallani lehetett az északi szél zúgását, ahogy az éppen a fenyőfák üstökét fésülte nappali viseletre.
Vadashy néni zsebkendője csücskével, rég-kiszáradt könnyei nyomát kereste. Kender Jutka bénultan figyelt, iszonyúan figyelt; várta a tragédiát, a sajátját, ami be fog következni. De ezt csak ö érezte, dermedt bizonyossággal. Még Iromba Teri sem hitte, hogy akad olyan marha, aki jelentkezzék.
— Bizony akadt!
A Bertók Béni!
Legutóbbi módosítás: 2009.12.02. @ 12:34 :: kisslaki
